Hi! Itt a prológus és nem tudjátok elképzelni mennyire izgatott vagyok! Kérlek titeket hogy írjatok kommetet hogy jó-e vagy sem. Terjesszétek a blogot hátha valamelyik ismerősödnek megteszik és olvasná :)
Remélem elnyeri a tetszéseteket! Puszi! Jó olvasást!
Éreztétek már úgy hogy valami, vagy inkább úgy fogalmazok hogy valaki hiányzik az életetekből? Én sajnos igen. Viszont tudom is hogy ki az a személy aki nekem hiányzik, minden nap, minden órában, minden percben. Ő nem már mint anya, és nem más. Épp a melegítőnadrágomba bújok bele, mikor is meghallom apa hangját. -Melody, kicsim kész a reggeli! -kiabált fel édesapám.
-Máris megyek!
Nos itt vagytok! Mint ahogy már megtudhattátok apumtól a nevem Melody, a teljes nevem Melody Angel Horan. Most biztos fel merül benned valami a Horan név hallatán. Nos igen Niall Horan, az én bátyám...
-Na végre már azt hittem soha nem érsz ide!-zökkentett ki apum.-Hova mégy? Futni? -kérdezgetett.
-Igen.-mondtam, és leültem az asztalhoz majd enni kezdtünk. Mindig a kedvemben jár mint most is, hisz tudja a tojásrántotta a kedvencem. Nagy falatokban tüntettem el a tányérról. -Köszönöm apa nagyon finom volt!-pattantam fel majd adtam neki egy nagy cuppanós puszit. -De most megyek. Fél óra, vagy több és jövök! -kiáltottam már az ajtóban állva.
-Oké! Szeretlek!-szólt utánam.Az ajtót bezártam majd kiérve a kapun bedugtam a fülesem a fülembe majd elindítottam egy zenét. Nos hogy képben legyetek Niall az én bátyám. Régen nagyon jó viszony volt köztünk mindent elmondtunk egymásnak, együtt csináltunk minden hülyeséget, kikértük egymás véleményét. Egyszóval mi voltunk a jó testvériség megtestesítője... igen csak voltunk. Szomorú hogy ezt kell mondanom. Niall-el most már olyan a viszonyunk mint...nem is tudok rá hasonlatot találni. Talán mint két egymás gyűlölő ember? Igen valahogy ilyesmi. Mióta belecsöppent, az úgymond "sztárvilágba", és anyukánk meghalt azóta nem foglalkozunk egymással. Bár nem is anyu az oka, hanem inkább Niall maga. Inkább elmesélem hogy is volt.
Anyával éppen hazafelé tartottunk az egyik plázából, Niall szülinapjára készülődtünk.
-Anya, ha vége lesz Niall szülinapjának akkor másnap elmenjünk vásárolni? -kérdeztem igazgatottan, anya csak mosolyogva bólogatott.
-Még szép hogy elmegyünk! Szükség van egy kis anya-lánya napra, ugye? -kacsintott.Anya olyan volt nekem mint egy jó barátnő és anya egyben. Mindent megbeszéltünk egymással.Elmondtam neki az első pasi ügyem, na nem perverzségre gondolni! Az még nem törtét meg! Megbeszéltük a tanulmányaim. Segített ha magam alatt voltam, ha apa mérges volt rám ő a védelmemre állt. Egyszóval ő volt a mindenem, a lelki támaszom.
-Igen-bólogattam boldogan. Anya telefonja hirtelen csörögni kezdett így felvettem és kihangosítottam
-Szia Drágám! -köszönt a telefonba apa
-Szia! -mondtuk kórusba mire apa csak nevetett.
-Hol vagytok? -kérdezte, érezni lehetett a hangján hogy mosolyog.
-Már az autópályán drágám! -adott anya választ.
-Értem akkor nem is zavarok, vigyázzatok magatokra várlak haza! Szeretlek, sziasztok! -küldött puszit telefonon keresztül.
-Szeretüünk!! -kiabáltuk egyszerre majd lenyomtam a telefont. Nyomkodtam még egy kicsit majd a helyére tettem.Hirtelen hangos dudaszót halottam, felkaptam a fejem és láttam hogy egy óriási kamion épp a mi sávunkban jön velünk szemben. Sikítottam, anya pedig próbált eltérni előle de nem sikerült... A kocsi és a kamion összement, mi a kocsival kétszer átfordultunk majd mikor megállt a kocsi anyára néztem. Remegtem és sírtam, a fejem nagyon fájt, de az oldalam jobban. Anya engem nézett a szemeiből patakokban folytak a könnyek, a feje vérzett, a szeme már nem csillogott úgy ahogy mindig is csillogott, szólásra nyitotta ajkait majd szinte lehelte a szavakat.
-Szeretlek titeket mond meg ezt Niall-nek is... Légy jó kislány Angel... szeretlek...-alig lehetett hallani gyönyörű hangját de én mégis kristály tisztán hallottam.
-Én is szeretlek, de na búcsúz hisz te velem maradsz! Kérlek Anya! -zokogtam majd megsimítottam arcát.
-Sajnálom kincsem...-ez volt az utolsó szava. Szemeit lehunyta....örökre.
-Anyaa.-zokogtam, a levegőt egyre nehezebben vettem, szédültem, a fejem zúgott, és minden elhomályosult.
Mikor újra kinyitottam a szemem, egy kórházban voltam, apa az ágyam mellett ült és piros kisírt szemeivel engem nézett, hüvelyk ujjával pedig a kézfejemet simogatta. Apa elmesélt mindent hogy, mikor elájultam a mentősök oda értek, engem szedtek ki elsőnek a kocsiból és egyből kórházba szállítottak onnan pedig a műtőbe. Anya...anya pedig...meghalt. Mikor apa elmondta sírtam, nem is inkább úgy mondanám, zokogtam, vagy inkább a megfelelő szó rá inkább a bőgtem. Nem érdekelt hogy mindenem fájt nem érdekelt hogy szinte az egész kórhát hallja, sőt, azt akartam hogy tudja meg mindenki hogy egy csodálatos embert vesztettünk el. Apa elmondta még azt is hogy én is majdnem itt hagytam őt, őket, mivel már a temetés is lezajlott, igen több mint egy hétig feküdtem kómában. De ami a legfelháborítóbb az, az hogy Niall nem volt képes engem meglátogatni, apa elmondta hogy Niall azt mondta neki hogy nem tud bejönni mert neki túl sok lenne. Azóta sem mondtam el Niall-nek hogy anya mit üzent neki, nem, nem mondom el, nem érdemli meg! Miután ki engedtek a kórházból nem haza mentem hanem egyenesen a temetőbe, anya sírjához. Azóta mindig viszek neki ki egy szál rózsaszín szegfűt, mert az volt a kedvence. Azóta nem is beszéltem Niall-el, mikor hazajött mikor épp szünetük volt, én inkább felmentem a szobámba és bezárkóztam, vagy elmentem a temetőre, esetleg jártam a boltokat.
-Melody angyalom hát nem fogsz megfázni!? -zökkentett ki egy kedves idős néni hangja, Nina nénié. Ő volt az akinek ki öntöttem a szívem anyám halála óta, minden héten legalább 2-szer ki viszem neki a kutyáját Bond-ot.
-Csak nem! -nevettem és odaszaladtam hozzá, adtam az arcára egy puszit majd megöleltem. Olyan nekem mint ha a mamám lenne. -Ma ki viszem Bond-ot ha jó!?-mondtam neki miután elengedtem.
-Igen persze hogy jó lesz drágám, már vár rád. Mond csak miért sírsz? -kérdezte, az arcomhoz emeltem a kezem és valóban sírtam, az egész arcom könny áztatott volt.
-Ohh, izé... csak anyára gondoltam.-hajtottam le a fejem, hangom halkabb lett.
-Ohh bogaram! -ölelt meg, és belőlem kitört újra a zokogás.
-Úgy hiányzik! -mondtam szaggatottan.
-Tudom.-simogatta a hátam. Anya és Nina néni nagyon jóban voltak.
-Annyi mindent el akartam neki még mondani, tanácsot kérni tőle...-zokogtam jobban. Hiába telt már el 2 év nekem mégis olyan mintha tegnap történt volna.
-Shh -nyugtatott. Pár perc elteltével sikerült összeszednem magam, s bementünk a házba és hívtuk Bond-ot. Miután sikeresen rá tettem a hámot el is indultunk a fél órás sétánkra ami inkább volt futás, de nem bántam. Legalább kiszellőztettem a fejem, mint ilyenkor mindig.
A parkba érve nem vettem le róla a pórázt, mivel ő olyan hogy ha le veszem róla akkor neki hiába szólnék. Kis futólépésekben haladtunk előre, a zene halkan szólt a fülemben, épp a Ariana Grande-től a Baby I, a dallamot dúdolva haladtam előre. Mindig el voltam merülve az én kis világomban mióta anya meghalt, anyán kívül nem volt barátnőm, nem bíztam eléggé az emberekben, már nem tudtam. Régen volt egy barátnőm mindent tudott rólam, de egyszer valamiért megharagudott és mindenkinek kikürtölte a titkom, azóta inkább senki felé nem nyílok meg, jó így nekem, egyedül.
-Mel! -hallottam egy közeli hangot. Megálltam majd hátra fordultam, Dan volt az, ő az egyetlen akivel szóba álltam anyám halála után -persze apát, és Nina nénit kivéve- bár neki sem mondtam el túl sok mindent de ha mondjuk bulizni akartam menni vagy csak unatkoztam akkor mehettem hozzá.
-Szia! Már vagy 10-szer szóltam.-állt meg előttem és térdére támaszkodva próbálta elkapni lélegzetét.
-Upsz, bocsi nem figyeltem. -nevettem el magam, Bond szokás szerint húzni kezdte a pórázt így tolatva mentem.
-Naa várj meg! Most köptem ki a tüdőm te meg már itt is hagysz! -kocogott hozzám. Erre csak rámutattam a kutyára. -Mindegy. -legyintett.-Nem jössz majd el ma este velem egy buliba? -kérdezte
-De-vágtam rá. Mióta anya meghalt apa nem bánja ha elmegyek bulizni vagy bármi más, nem érdekli, csak az a kifogása hogy ne terhesen jöjjek haza... azt hiszem ezt megértem. -Hova megyünk? -kérdeztem rá egy kis idő tán.
-Ugyan oda ahol egy hete voltunk.-van egy hely ahova nagyon gyakran járunk, és hogy mikor jövünk ki...nos az gyakran homályos. -Niall még most sem jött el? -kérdezte.
-Nem, szerintem csak becsapta apát, bár én nem is bánom hogy nem jön. -rántottam vállat. Niall már másfél hete mondta apának hogy eljön meglátogatni minket, vagy inkább őt mert én úgyis elfogom kerülni. A banda csak úgy tudja hogy Niall-nek van egy húga, de amúgy még sose láttak....szerencsére. Az x-faktorba csak apa és anya kísérte el mivel én otthon nyomtam az ágyat megfázva és törött bokával, hogy azt hogy csináltam? Úgy hogy táncoltam, és egy rossz lépés során ez lett belőle, néha ha rosszul lépek még mindig belehasít az eget rengető fájdalom és olyankor nem érdekel hol vagyok le kell ülnöm vagy nem lépek rá. Szörnyű de mást nem tudok csinálni. Állítólag még egy műtétet kellene csinálni de azt nem akarom bevállalni. Félek.
-Lehet.-hümmögött.-Na de én megyek. Szia! -fordult le a sarkon mivel időközben kiértünk a parkból. Még két utcányit sétáltunk végül hazavittem Bond-ot. Kicsit még beszélgettem Nina nénivel utána hazamentem, lezuhanyoztam, felvettem egy tiszta ruhát és lementem apához.
-Kicsim jó hogy jössz! Kell valami a plázából? -értem be a nappaliba.
-Nem, most minden van ami kell, bár egy új nyaklánc jól jönne.-nevettem el magam.
-Megkapod.-adott puszit a homlokomra.
-Jaj apa csak vicceltem! -öleltem meg.
-Nem baj akkor is kapsz egyet.-engedett el. -Na megyek mert így soha nem érek haza.-nevetett.
-Menjek veled? -kérdeztem követve őt az előszobába.
-Nem kell, menj nézd meg fent van-e Dan a skype-on, hívott telefonon és kérdezte hol vagy.
-Már találkoztam vele a parkban.-mosolyogtam
-Rendben, szia kicsim, szeretlek! -dobot puszit amit én kuncogva el is "kaptam".
-Én is szeretlek, siess haza! Várlak! -dobtam én is puszit mire ő is "elkapta". Bezárta az ajtót én pedig felmentem a szobámba. Elővettem egy vaskos könyvet és elkezdte olvasni.
.jpg)
