Novella (?) Avagy boldog új évet kívánok!

Figyelem! Ez a bejegyzés teljesen független a történettől!! És az fent van az első blogomon is!

Harry-vel épp a nappaliba tartunk ahol ott vannak a többiek is. Közös megegyezés alapján döntöttünk úgy, hogy nem megyünk el sehova, csupán itthon leszünk és szűk körünkben ünnepeljük meg az új évet. Az asztalon már a pezsgők türelmetlenül várják, hogy végre felbontsák őket, de még várniuk kell.
Lassan megyünk, s csatlakozunk a nevető társasághoz. Szűk körünkben van Liam, Niall, Louis, Zayn, Eleanor, Danielle, Perrie, Harry és persze én.
A házban csupán néhány gyertya és kis villanyok égnek, amik nem világítanak erősen így félig sötétségben van a helység, mi mégis látjuk egymást és jó a hangulat. A díszítés és a fények amiket mi lányok csináltunk a délelőtt folyamán, nagyon jól mutatnak. A pezsgők mellett vannak a sütemények, kólák, valamint a különböző trombiták, illetve konfetti szórók amit még Louis csempészet a kosárba.
-Srácok esik a hó! -szólalt fel El az ablaknál állva és kifelé nézve. Szinte egy emberként mentünk az ablakhoz és néztük ahogy a hó nagy pelyhekben esik. Liam és Louis valamit súgtak egymásnak majd elindultak az asztal felé. Liam próbálta egyszerre megfogni a pezsgőt illetve a poharakat de kevés sikerrel, ezért segítségére siettem, ahogy a többiek is. Egy kis ügyetlenkedés után már kint az udvaron volt az asztal rajta azokkal amik bent a házban is rajta voltak, csupán a hópelyhek díszítették még jobban. Hiába eset a hó mi nem fáztunk. Harry átölelve a derekamat fúrta arcát a most begöndörített hajamba majd motyogni kezdett.
-Első szilveszterem amit életem szerelmével töltök.  -arcom égni kezdett így inkább lehajtottam a fejem és mosolyogtam akár egy idióta. Megfordultam ölelésében.
-Első szilveszterem amit életem szerelmével töltök és a világ legjobb barátaival. -suttogtam ajkára majd megcsókoltam. A csókunk lágy volt, csupán ajkunk ért össze. Nem kellett más. -Mennyi az idő? -kérdeztem Niall felé fordulva.
-A pontos idő drága Sara... -nézett az órájára majd vissza a szemembe -23:31 -nevetett. Nem tudom mi volt vicces rajta, de aranyos volt látni ahogy nevetve  mutogat a hátam mögé. Hátra néztem s megláttam ahogy Harry épp egy konfetti szóróval célozz rám
-Neee!! -nevetve sikítottam, és szaladtam el előle. Hiába cikáztam jobbra-balra akkor is könnyen célzott egyenesen rám. Összegörnyedtem a nevetéstől és próbáltam minél több konfetti darabot kiszedni a hajamból. Ahogy felegyenesedtem, megfordultam és rálátást nyertem arra ahogy Harry hasát fogva, összehúzott szemekkel nevet. Aranyos látvány volt, de a bosszú nem maradhat annyiban! A földön heverő konfettit össze kapartam a kezemmel egy kis kupacba, majd a markomba vettem és a hátam mögé rejtettem. Lassú léptekkel mentem a -még mindig nevető- barátom felé. Karjaimat nyakába tettem és megvártam még kicsit csillapodik a nevetése.- Tudod Harry, érzek irántad valamit. -mosolyogtam rá édesen, s fejemet kissé oldalra döntöttem. Kezeit megéreztem a csípőmön, és ajkait nagy mosolyra húzta.
-Szerelmet? -húzogatta a szemöldökét. Ráharaptam az alsó ajkamra, a kezemet lassan kezdtem felvezetni a tarkóján át a fejére.
-Bosszút! -suttogtam az ajkaira , majd fejére dobtam a konfektit. Eltávolodtam tőle és megcsodáltam a most több színben pompázó frizuráját.
-Na megállj! -rázta meg a haját, én pedig eszeveszetten szaladtam Danielle felé.
-Ments meg!! -bújtam a háta mögé és lestem ahogy Harry egyre közelebb ér.
-Gyerekek! -nevetett.- Állj Styles mert pezsgő van nálam és nem félek használni! -mutatta felé a pezsgőt.
-De... -mondandóját könnyen félbeszakította Dani.
-Nincs semmi de! Menj és inkább segíts a srácoknak kihordani a pokrócokat! -utasította, ő pedig mint egy engedelmes eb, teljesítette.- Te meg menj nézd meg hol van már Eleanor a muffinokkal, nekem még találnom kell egy hosszabbítót. -lökdösött a ház felé.A konyhába érve megpillantottam a keresett személyt, aki éppen a tejszínhabbal ügyeskedett.
-Tudok segíteni? -álltam mellé.
-Tudsz normálisan tejszínhabot nyomni a muffinokra? -nyújtotta felém a flakont.
-Próba cseresznye. -nevettem. Lassan kezdtem nyomni a tejszínhabot a muffin tetejére, ami aztán -csodák csodájára- jól sikerült.
-Szép! Akkor ezt még ismételd meg 24-szer és kész is lesz. -tapsikolt. Újra elkezdtem csinálni a muffin sapikat -így neveztük el- míg végül el nem fogytak.- 5 perc alatt kész lett! -tette le a tálcára az utolsó darab muffint. Majd indulni készült.
-Várj! -álltam elé.
-Mi az? -mosolygott rám.
-Nyisd ki a szád. -emeltem a feje szintjébe a tejszínhabot. Szó nélkül tátotta ki a száját, én pedig telenyomtam neki tejszínhabbal. Nevetve néztem ahogy még mindig nyitott szájjal -ami mellesleg még mindig tele volt- teszi le a tálcát. Végül sikerült eltüntetnie a habot majd kivette a kezemből a flakont és utasított, hogy nyissam ki a szám, végül ő is telenyomta tejszínhabbal. Kivettem a kezéből a flakont és nyomtam újból a szájába, így mind a kettőnknek tele volt a szája, mikor kicsapódott az ajtó és Zayn sétált be rajta.
-Úúúhh, van még? -csillant fel a szeme. Felé tartottam a flakont mire ő kikapta a kezemből és telítette a száját. -Amúgy mennünk kéne mert 10 perc múlva éjfél. -mondta miután lenyeltük a habot. Gyorsan kaptam fel a tálcát és mentem szinte futólépésben a többiekhez. Nem akarok lemaradni a pezsgőbontásról... Letettem a tálcát az asztalra és szememmel végigfutottam a kertet körbeölelő fényeket, és a kis hótakarót, ami percről percre nőt. Kissé megugrottam mikor a csípőmre két kéz simult, a vállamra pedig egy fürtös fej telepedett.
-Annyira szép. -suttogtam, mert tudtam, hogy meghallja.
-Valóban szép. Remélem a következő év utolsó perceit is veled tölthetem majd. -hintett csókot a nyakamra.
-Ha rajtam múlik akár el elkövetkezendő 40 év utolsó perceit is együtt tölthetjük.  -fordítottam felé a fejem, de csak a hajkoronáját láttam.- Még mindig van konfetti a hajadban. -kuncogtam.
-Neked is. -éreztem ahogy piszkálni kezdi a hajam majd kezét elém emelte, tenyerében pedig jó pár konfetti darab volt.
-Srácok gyertek mindjárt éjfél! -kiabált Louis.
-Ilyen hamar? -lépkedtem sebesen feléjük Harryvel az oldalamon. Perrie a kezembe nyomott egy konfetti kilövőt és egy poharat, majd Zayn mellé állt. Liam a tűzijáték mellett guggolt, amit fogalmam sincs honnan szedtek...
-10, 9, 8, 7...-kezdtünk el hangosan visszaszámlálni majd lassan a pezsgők is kézbe kerültek- 4, 3... -Harry maga felé rántott és ajkait az enyémekre tapasztotta, s nyelvét gyengéden fúrta a számba, én pedig boldogan csókoltam vissza. -2,1!!! Boldog új évet!! -hallatszott körülöttünk a kiáltások és a pezsgő pukkanások, valamint a poharak koccanása.
-Boldog új évet! -döntötte homlokát az enyémnek.
-Boldog új évet! -suttogtam, és kilőttem a konfetti szóró tartalmát. A tekintettem az égre emeltem ahol a tűzijátékok tömkelege játszott szemkápráztató játékot. Hát így történt, hogy Harry-t egy éven át csókoltam.Valóban boldog lesz az új év.

~8. Rész~

 Sziasztok! Úgy döntöttem hozom a részeket, de őszintén szólva fogalmam sincs milyen időközönként. Nem hiszem, hogy kis beszámolót kellene tartanom, szóval aki azt akarja az ír ask-on. 

Előre is Boldog új évet kívánok nektek, és utólag is remélem hogy jól telt a Karácsonyotok!

Köszönöm a fejlécet Feu Ninon Foilot-nak! Szerintem nagyon szép.

 Remélem tetszeni fog a rész. 

Jó olvasást!

Óvatosan léptem ki a ház takarásából, s mikor megtettem egy lépést egy ág tört el a talpam alatt. Niall felém kaptam a tekintetét. Szemöldökét összeráncolva nézett rám, miközben én tovább lépdeltem felé.
-Kivel beszéltél? -mondtam kicsit hangosabban, hogy az esőtől hallja. Szememmel hunyorogtam mert az eső a arcomba csapott.
-Nincs közöd hozzá Melody! -állt fel és egyik kezével hátratúrta a homlokára tapadt ázott tincseit. Felhorkantottam, még hogy nincs hozzá közöm?! Hisz rólam beszélt! Meg akartam szólalni de ő újra megszólalt.- Amúgy is, mit keresel te idekint?
-Ugyan azt amit te! És igenis van hozzá közöm, Niall! Ne tagadd, tudom, hogy rólam volt szó! -álltam meg előtte pár méterre.
-Nem rólad volt szó! Mégis honnan veszed? -nevetett fel erőltetetten.
-Akkor mégis kiről? Hmm? Adj rá ésszerű választ! -tártam ki a karjaim, s szemeibe néztem.
-Nem mindegy az neked?! Nem vagy az anyám, hogy mindenről tudnod kéne! -Niall ijedten kapta rám a tekintetét mikor utolsó mondta kicsúszott a száján. A levegőm bennrekedt, szemeimben összegyűltek a könnyek, de csak becsuktam a szemem és reszelősen engedtem ki egy nagy sóhajt.  Torkomban gombóc nőt, én pedig harcoltam a sírás ellen. Nem. Sírhatok. -mondogattam magamban.
-Elegem van a hazugságokból! -suttogtam, s ráemeltem könnyes tekintettem.- Mindig csak hazudsz! Elég a hazugságokból! -kiabáltam. Kiabáltam mert nem bírtam tovább, fájt az, hogy felhozta anyát, fájt az, hogy rezzenéstelenül hazudik a szememben, fájt az, hogy ott kellett lennem.
-Melody, ne gyerekeskedj! -lépet egyet felém de én kettőt hátráltam. Megrázta a fejét ismét hátratúrta az ázott tincseit.- Nem hazudtam! Tényleg nem rólad volt szó! -ismét hazudott, tudom.
-Hazug vagy Niall. -köptem felé a szavakat, hátráltam majd hátat fordítottam és futni kezdtem. Futottam azért, hogy ne kelljen vele szembe állnom, hogy ne hazudjon tovább a szemembe, hogy ne lássam őt. Az eső még jobban esni kezdett így csak homályosan láttam mindent az "esőfüggöny" miatt. A telefonomat  a kezemben fogtak, hogy el ne hagyjam, miközben lábaimat fürgén szedtem. Szememből folytak a könnyek de azok egybefolytak az esővel. Lélegzetvételeim szaporák és rendezetlenek voltak, de nem érdekelt. A fülemet az eső zaján kívül más zajok is megcsapták, mégpedig  szárnycsapások. Egy másodpercre néztem hátra, s azon nyomban megpillantottam Niall-t ahogy az égen szállva közeledik felém. A lábaimat még jobban rakosgattam egymás elé de egyre közelebbről jött a zaj, s már a hangja is társult hozzá.
-Állj meg! Állj már meg Melody! -nem is figyelve a hangjára tovább futottam. Újra hátra néztem, s rájöttem: alig 2 méterre van tőlem. Jobb lábam megcsúszott az esős járdán így kicsit megtántorodtam de mikor egy kéz érintettem meg a vállam, újra futásnak eredtem. Nem akartam mást csak azt, hogy hagyjon békén.
-Menj el! Hagyj békén! -kiabáltam, de akkor két kéz nyúlt a hónom alá és a talpaim nem érintették a földet. Felemelt.- Úristen! Tegyél le! -bepánikoltam mikor több mint két méter magasan szálltunk.- Niall tegyél le! Hallod? Félek! -kezdtem el újra sírni, hiszen nem szeretem így a magasságot. Régen voltunk már így fenn, hogy ő megfogott és felemelt, majd néhány centire a föld fölött szálltunk, mivel tudta azt, hogy félek a magasban. Az nem zavar ha lenézek valahonnan, vagy repülőn ülök, csupán az zavar ha így repkedünk... Félelmetes.
-Nyugi foglak! -jót kuncogott az én félelmemen, de inkább elengedtem a fülem mellett megszólalását.
-Félek. -suttogtam. Éreztem ahogy remeg a testem, s ez még jobban megijesztett. A csuklóm lüktetett és az adrenalin szintem ütötte a richter  skálát...
Fel sem fogtam mennyi ideig voltunk a magasban csupán arra lettem figyelmes, hogy a lábaim alatt talaj van. Lenéztem és láttam hogy egy csónakban álltunk. Szuper...jobb helyre nem is tehetett volna le... Komolyan ő is tudja, hogy nem tudok úszni, erre pedig ide hozz egy tó közepére... Azt akarja, hogy minél hamarabb feldobjam a talpam?
-Na akkor beszélgessünk. -ült le nyugodtan, s szárnyával pedig a víz felszínét súrolta. Az állam leeset, ez most komoly?!
-Komolyan, Niall?! -rivalltam rá, és léptem egyet felé, de akkor a csónak billegni kezdett. Na jó, inkább nem mozdulok...
-Miért is ne? -tárta szét a karjait, s azzal együtt tárta szét a szárnyait is. Megráztam a fejem, kezemmel pedig hátra túrtam az eső áztatta tincseim.- Így legalább nem  tudsz elszaladni. -rántott vállat.
-Te nem vagy normális! -rivalltam rá.
-Na jó, inkább hagyjuk  ezt a témát! -dörzsölte meg az arcát.
-Jó, akkor mond el, hogy kivel beszéltél és miért voltam én a téma? -mellkasom előtt összefontam a karjaim, s próbáltam nem arra gondolni, hogy ha megmozdulok akkor a csónak himbálózni kezd.
-Már mondtam! Nem rólad volt szó!
-Niall, nem vagyok gyerek, se hülye, se pedig süket! -idegességemben inkább hátat fordítottam neki.
-Pedig nagyon gyerekesen viselkedsz. -nem mondta fen hangon, nem mondta idegesen, mindinkább mondta nemtörődöm módon.  Ezután nem beszéltünk, én nem fordultam meg, ő pedig nem szólt semmit, egyedül az eső hangját lehetett hallani, ami még mindig megállás nélkül kitartóan szakadt.
Bambulásomból a csónak billegése szakított ki. Ijedtemben megfordultam, hiszen tudtam, hogy Niall csinált valamit. Miután 180 fokos fordulatot vettem nagy meglepetés fogadott: Niall elment.Pánikba estem. Hogy képzeli azt, hogy itt hagy egy rohadt tó közepén?! Még úszni se tudok! Niall Horan te idióta!

Sajnos így alakultak a dolgok...

Sziasztok!

Nos sajnálom, hogy ez a bejegyzés nem rész, de sajnos így alakultak a dolgok :(

Nagyon rossz most az egész helyzetem így úgy döntöttem hogy szüneteltetettem egy kicsit az írást.

Édesapámat  sajnos a múlt éjjel elveszettem így most gondolkoztam, hogy bírnám-e írni a részeket, és arra jutottam, hogy bizonytalan időre de a blog bezárja a kapuit.

Tényleg annyira sajnálom, hogy gyenge vagyok és nem vagyok képes írni a részeket, és kérlek titeket, hogy ne haragudjatok rám! Szörnyű nekem ez az időszak és most úgy érzem, hogy minden hitem szertefoszlik.

Mindig mikor haza jöttem a kórházból próbáltam legalább minimum egy sort megírni de sosem tudtam mivel minden össze vissza kavargott a fejemben. 

Ígérem, hogy minél gyorsabban megpróbálom magam összeszedni és folytatni a blogot. Egy viszont biztos! A blog nem fog bezárni!! 

Nos ennyit akartam, és még egyszer bocsánat!

Puszi Cappy xx <3

~7. Rész~

Hello! Újra itt volnék, egy újabb résszel. Azért hoztam most, vasárnap este, mivel hétfőn csak esti órákban tudnám feltenni, így inkább olvassátok előre, minthogy kihagyjam :) Nem is szaporítom tovább a szavakat! 

Jó olvasást!

Hosszú órákon át beszélgettem Liam-el minden apró kis dologról. Volt aminek nem volt értelme sem, de mégis jó volt beszélni róla. Egyfajta kikapcsolódás volt mint Liam-nek, mint nekem. Nevettünk, sírtunk és átéreztük egymás helyzetét. 

-Képzeld mikor volt kutyám és jött volna be a postás az udvarra úgy szaladt ki mintha puskából lőtték volna ki! Nagyon vicces látvány volt. -jóízűen nevettünk a kis emlékfoszlányán. Még mindig az edző teremben ültünk, de már nem a fekve-nyomó padon, hanem egy-egy nagy gumilabdán-mentségemre legyen, hogy nem tudom a nevét ezért nekem a neve nagy gumilabda. -egymással szemben, s olykor-olykor egymásba kapaszkodva, mikor hátra billent a labda.- Neked volt kutyád? -kérdezett rá hirtelen. Emlékszem mennyit nyavalyogtunk anyának és apának, hogy legyen egy háziállatunk, de ők sosem puhultak meg és mindig annyival lezárták a témát, hogy ők nem akarnak mindenhol kutyaszőr látni, valamint nem akarnak kutyagumit szedni a kertben.

-Nem, nekünk nem volt kutyánk. Nem engedték meg a szüleink, vagyis inkább anya ellenezte leginkább. -tekintettem lesütöttem, és elképzeltem milyen arcot vágott anya, mikor a kutyaszőrt elgondolta a kanapén, vagy a frissen tisztított padlószőnyegen.

-Miért fogod mindig a láncod, mikor szóba kerülnek a szüleid? -kérdezte meg óvatosan. Hogy? Ohh...hát észre se vettem, hogy a nyakláncomat markolásztam... Elengedtem a kis madarat s két ujjam közé csípve magam elé emeltem ameddig a lánc engedte.

-Én...csak...nem tudom...-ráztam lemondóan a fejem miközben tekintettem visszavezettem Liam-re.

-Tőlük kaptad? -bökött a nyakláncra mikor csak bólintottam. Miért bólintottam ha nem is tőlük kaptam?- Akkor már világos. Egyszerűen csak az a kis medál emlékeztet rájuk téged. Igazam van? -biccentette oldalra a fejét, mosolyogva. Oh ha tudnád, hogy semmi közük ők ehhez a medálhoz... 

-Igen. -ismételten bólintottam. Úgy Melody hazudj csak még jobban a szemébe...-szidtam magam gondolatban.

-Megnézhetem? -puhatolózva kérdezte félve attól, hogy netán megbánt eme tettével. Kicsit gondolkoztam, végül szó nélkül nyúltam a kis kapocshoz és emeltem ki a nyakamból a láncot. Liam tenyerébe helyeztem ő pedig óvatosan, mintha csak vékony porcelánból lenne, két ujja között megfogva a kis madarat szemügyre vette.- Gyönyörű. -mosolygott rám. Figyeltem ahogy feláll a labdáról és megfogja a lánc két végét, majd a hátam mögé lépdelve  átemeli a fejem felett, s újra nyakamba helyezi az ékszert.- Mennyi lehet az idő? -állt meg mellettem. Zsebemből előhalásztam a mobilom, s feloldva azt, mutattam felé, hogy választ kapjon a kérdésre.- Azt hiszem ideje lenne menni, mert már 6 óra is elmúlt.  -vakarta meg a tarkóját. Ahogy felnéztem rá, az egyensúlyom a labdán köddé vált, így ha ő nem nyúl a karom után, s nem ránt vissza, akkor közelebbi viszonyom alakult volna ki a padlóval...
-Köszönöm! -mosolyogtam rá, s feltápászkodtam a labdáról.
Liam a szobája felé vette az irányt, én viszont a bejárati ajtóhoz mentem. Miután lábaimra felhúztam a csizmám halkan nyitottam ki az ajtót, s csuktam be magam után. Az eső már elállt viszont a föld, s az aszfalt még mindig vizes volt, valamint itt-ott kisebb-nagyobb tócsák is voltak. Az égen még mindig megtalálható volt fekete felhő, amely bármely pillanatban újabb csapadékot engedhetett volna ki magából. A karomat össze fontam a mellkasomnál ahogy a ház előtt megálltam, s vizslattam az utcát. Itt minden olyan más volt. Itt még eső után is nyüzsögtek az emberek, s kerülgetik a tócsákat. Otthon akik jöttek felém, azok mosolyogva köszöntek, s némelyiküket még ismertem is. Itt nem. Itt az emberek jönnek-mennek s úgy tesznek mintha nem is állnék én ott. Nem küldenek egymás felé mosolyt, csak dulakodva -ha esetleg lassabban halad az előttük lévő- mennek tovább. Vissza megyek a ház verandájára, s a nadrágzsebemben lévő egyetlen zsebkendővel, próbálom meg a legalsó lépcsőfokot megtörölni annyira, hogy le tudjak ülni rá. Miután a zsebkendő teljesen vizes lett, s már nem vettem hasznát letettem kicsit távolabb magamtól, és leültem a lépcsőfokra, ami nem teljesen volt száraz, de mégis szárazabb volt mint a maradék 3 fok. Az agyam még mindig Liam-en pörgött, újra és újra lejátszódott az a jelenet szemeim előtt, mikor egy könnycsepp száguldott végig az arcán,  akkor amikor azt meséltem mennyire hiányzott neki a családja, az első turnéjuk alkalmával. Ott s akkor elgondolkoztam azon, hogy vajon Niall is hiányolt-e minket akkor... Nagyot sóhajtva húztam elő a nadrágom egyik zsebéből a telefonomat, és a névjegyzékből előkeresve Dan nevét, tárcsáztam.
Csörög, csörög és...
-Mel hol a francba vagy?! -Dan mérges hangja szólalt meg a vonal túlsó végén.
-Neked is szia!-mondom szarkasztikusan, jelezve, hogy még csak nem is köszönt.- Amúgy Londonban. -húztam el a számat pedig tudtam, hogy nem lássa.
-Mit keresel te ott? - hangjából tisztán érződött az értetlenség, és a kíváncsiság.- Amúgy hallottam apukádról, részvétem. -hangja komolyabb lett,s nekem pedig elszorult a torkom.
-Köszönöm... -suttogtam, s mély levegőt vettem és fújtam ki.
-Hogy vagy? Mármint ahhoz képest ami történt?
-Szarul... -válaszoltam tömören.- Annyira rossz itt lenni, vagyis nem lenne nagyon szörnyű ha itt lenne velem ő is. -hangom remegett még akkor is ha nem akartam, s szemeimet ellepték a könnyek.
-Elhiszem. Miért mentél el? -Dan valóban sokat kérdezősködik de most megértem, vagyis valamilyen szinten.
-Nem önszántamból jöttem. Te is tudod, hogy szerettem Mullingar-ban lakni. -sóhajtottam, miközben feltápászkodtam a lépcsőről és elindultam a ház oldala mentén. Hogy miért? Nem tudom, de valamiért csalogatott az egyik ablak... S ahogy egyre közelebb értem hozzá annál halkabban is beszéltem, mivel más hangokat is hallottam bentről.- Figyelj Dan, majd később vissza hívlak, most...most dolgom van. -mentem kicsit távolabb, hogy ne hallja a bent lévő személy a hangom.
-Rendben, várom majd a hívásod! Szia csajszi. -ezzel meg is szakította a vonalat. Ahogy vissza helyeztem a telefonomat a zsebembe, bőrömre hideg cseppek érkeztek; esett. Egyre, jobban, és nagyobb esőcseppekben. Kíváncsiságom hajthatatlan volt, így legörnyedve mentem az ablak alá és hallgatóztam. Tudom, nem szép dolog...
-...még nem tud róla...majd egyszer elmondom...várj nem hallak jól, mindjárt kimegyek. -ezzel hallottam ahogy az ajtó csukódik. A ház sarkához szaladtam, s neki simulva  hegyeztem a fülem. Kivel beszélhet Niall? És ami fontosabb, kiről beszél? Kiről van szó? -Na most mond. -hallottam meg újra Niall hangját...- Mondom, hogy majd elmondom neki! -hangját kicsit felemelve fújtatott. Óvatosan dugtam ki a fejem a ház takarásából, így láttam ahogy a hajába túr és ráhajol a korlátra. Még szerencse, hogy az ellenkező irányba néz...- Azt se tudja, hogy létezik...-nevet fel, s hajába túr, újra.- Igen még hordja...mert ma láttam rajta! -rázza hitetlenül a fejét.- Igen, szerencsére... Arról sem tud semmit. -újra felnevet, s közben pedig rázza a fejét. Miről beszél? - Nem sejti, hogy vannak mások is, rajtunk kívül. -ijedtem húzom vissza a fejem mikor fejét felém kezdi fordítani.- Oh Nonita! Te nem tudod, hogy mennyire nehéz vele. -hallom a hangán a gondterheltséget. Ki az a Ninita? Vagyis..öm.. Nonite... nem, Nonita! Ez az! Jesszus micsoda név ez?- Önfejű, makacs, és haragtartó...- Kétség kívül rólam beszél... Tudatosult bennem.- Jó, jó menj csak...Persze majd elmegyünk...nélküle...oké, oké akkor vele. De csak miután elmondtam... Mit tudom én! -nevetett fel újra.- Majd ha nem akarja minden egyes percem leszedni a fejem...-újra kidugom a fejem s látom ahogy egyenesen áll s a távolba mered- Még szép, hogy hiányzik...igen neki talán jobban... köszönöm...Szia. -ezzel zsebre tette a telefont, s levágta magát a vizes lépcsőre, ahol az előbb én ültem. Észre sem vettem, hogy mennyire szakad újra az eső, és azt, hogy fázok, de ez most mellékes... Mit titkol? Mit mond majd el később? Ki az akivel beszélt? Hova akarnak menni? Ennyi kérdés és nem tudom egyikre sem a választ. Hát itt az alkalom kideríteni Melody. Most, vagy talán soha...

~6. rész~

London hihetetlenül szép, a forgalom nagy, az emberek mintha az életüket mentenék rohangálnak. Tipikus nagyváros. Az eső csöppet sem zavar, nem érdekel ha bőrig ázok sem. Nem sietek csak nyugisan kocogok. Sokan fekete esernyőt tartanak a fejük fölé, míg mások egy újsággal is megelégszenek. Hirtelen megálltam mikor egy kislány, aki apukája ölében van, elejti a maciját. A kislány nem szól semmit csak nézi a macit. Felveszem a kis macit és elindulok a férfi és a gyerek után.
-Elnézést uram! -szólítottam meg mire a férfi megáll és felém fordul. Kinézete alapján 30 évesnek titulálom. -A kislánya elejtette a maci. Tessék. -nyújtottam át neki a plüsst. A férfi csak nézett majd elvette.
-Köszönöm! -mondta, és már el is indultak. A kislány integetni kezd, én pedig vissza intek. Nagyon aranyos. Hirtelen az eső jobban el kezd esni, nem megyek tovább hanem megfordulok és azon az úton ahol jöttem eddig, megyek vissza.
Mikor belépek a házba leveszem a cipőm és felakasztom a kabátom. A hajamból csöpög a víz és kezemen végig fut a libabőr. Lassan lépdelek fel a szobámig. Mit fogok én egész nap csinálni ha az idő nem fog változni? -fut át a gondolat az agyamon. Nézek majd filmeket, hátha vannak valami jó filmjeik. Bár most nem horrora vágyom. Valami mese film, vagy krimi, esetleg valami akció film. A gondolataim közepette választom ki a száraz ruhákat. Egy szürke ülepes nadrágot veszek fel, és egy fekete felsőt. Nyakláncomat feltettem, és végig simítottam a madárkán, a medálon. Ezt a kis madárkát még Niall vette nekem  a 14. születésnapomra.

Bármennyire is utálom, akkor sem vagyok képes megválni eme kis ékszertől.  Lerobogtam a lépcsőn és levetődtem a tv mellett elhelyezkedő kis szekrény elé majd elhúzva az ajtaját szemügyre vettem a választékot. Szinte minden film horror volt, esetleg valami rémisztő. Az egyik dvd-n pedig öt ismerős arc. This is us, volt rá írva. Megráztam a fejem és vissza tettem a helyére. Kivettem egy újabb lemezt és...bingó! Sikeresen megtaláltam talán az egyetlen mesét, Shrek. Felálltam és behelyeztem a lejátszóba majd elindítottam. Elfeküdtem a kanapén és minden figyelmemet a zöld ogrénak szenteltem.

Már a vége felé tartott a mese, mikor az eső jobban elkezdett esni. Addig nem is tartottam lényegesnek míg nem dió nagyságú jég nem kezdett esni. Az ablak üvegen hangosan kopogott, majd a hátsó kert felől hangos üvegtörés hallatszott. Felpattantam a kanapéról, lábaimat becsúsztattam a papucsomba és a hang irányába mentem. A szám is tátva maradt mikor megpillantottam a szilánkokat a padlón és még a beeső jeget is. Felsikítottam mikor még jobban esni kezdett így elérve a lábamat. Hátrálni kezdtem de a nagy jégdarabok akkor is elértek, és erős csapásuktól lábaim fájni kezdtek. Gyorsabban kezdtem hátrálni de így csak a hatalmas könyves polcnak mentem neki, ami megingott az erős ütéstől és felém kezdett dőlni.
-Melody! Melody! -halottam meg apa hangját, és mikor a hang irányába néztem megláttam őt ahogy sebekkel a testén, véres, s szakadt ruhákban siet felém. A polcokról minden könyv rám borult, s aztán a fa szerkezet is dőlni kezdett... -Melody!!

Levegőt kapkodva nyitottam ki a szemem, így megpillantottam a felettem álló Louist és a többieket. A mellkasom hevesen emelkedett és süllyedt. Bal kezem a nyakláncomat markolta, míg a jobb a hasamon pihent. Még mindig a kanapén voltam, és a Shrek már véget ért, az ablakot verte az eső és a jég. Álmodtam, vagy nem? Riadtan pillantottam Louisra aki már a kanapé mellett térdepelt.
-Mi történt? -ültem fel és nyakláncomat elrejtettem a pulcsim alatt, nem mellesleg Niall ahogy látom észrevette.
-Mikor haza jöttünk kintre hallani lehet ahogy sikítottál, nem tudtuk elképzelni mi történt így siettünk be, mikor megláttuk, hogy itt fekszel és gondolom rosszat álmodol. Már vagy 5 perce ébresztgettünk. -mesélte el tömören én pedig lehajtott fejjel hallgattam.
-Mit álmodtál? -ült le mellém Liam és megsimította a hajam. Hihetetlenül jól eset az érintése. Talán azért mert tudtam nem akar semmi rosszat. Megráztam a fejem, nem akartam elmondani, nem, úgy éreztem nem ment volna. -Ha nem hát, nem. -sóhajtott.- De ha szeretnéd elmondani akkor nyugodtan keress meg. -mosolygott rám, majd térdeire támaszkodva felállt és elsétált, úgy ahogy a többi fiú is, kivéve Louis. Ő még mindig a kanapé mellett térdelt és engem kémlelt. Lesütött tekintettem álltam fel, s mentem a konyha felé. A konyhapulton lévő üvegpoharat a kezembe vettem s hideg vizet engedtem bele, azután pedig nagy kortyokban ittam meg. A poharat vissza tettem a helyére és elhagytam a helységet. Mivel a nappaliban Louis és Niall tévét nézett így én inkább a konditerem felé vettem az irányt.
 Ahogy beléptem az ajtón azon nyomban guggoltam is le, majd hallottam ahogy az előbb felém száguldó telefon egy hangos csattanás után már csak darabokban hull le a padlóra. A vérnyomásom az egekbe szökött én eddig elkerekedett szemekkel figyeltem a darabkákat. Majd még mindig guggolva néztem az ellekező irányba így megpillantva a roncs tulajdonosát. Nagy szemekkel nézett rám, majd a telefon maradványokra, s aztán újra rám, ugyan ezt elismételte még többször. Kissé kellemetlen volt a helyzet így vettem egy maréknyi bátorságot és próbáltam értelmes mondatott kinyögni, de ő megelőzött.
-Sajnálom! Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni, csak...
-Semmi baj! Jól vagyok, bár azt hiszem az nem mondhatja el magáról! -mutattam a telefon maradványaira.
-Majd veszek újat. -legyintett és fújtatva a hajába túrt. Bármennyire nem akartam vele törődni, hiszen megvan a magam problémája, mégis az agyam kerekei pörögni kezdtek akörül, hogy miért tette azt amit tett. Egy ember nem vág csak úgy egy telefont a falhoz! Még akkor sem ha közben nincs senki más egy helységben vele! Főleg ha az egy világsztár, azoknak úgysincs sosem semmi problémájuk, nem úgy mint az átlag embereknek...
-Baj van? -szaladt ki az ajkaim közül, amit abban a minutumban megbántam.
-Baj az mindig van. Most inkább csak csalódás van. -mosolyodott el  keserűen, de nem rám nézett, hanem a maga előtt lévő két, 5-5 kilós súlyzókat. Lábaim akaratom ellenére indultak meg felé majd leülve mellé a fekve-nyomó padra, néztem őt. Haja izzadtan tapadt homlokához, arcát borosták fedték, szemei csukva voltak és nagy levegőket vett miközben ajkait szorosan zárta össze. Elgondolkoztam vajon itt kellene nekem lenni? De hiszen nem is ismerem! Ki tudj lehet, hogy bedühödik és nekem jön...vagy valami más... Jaj! Ugyan Melody már megint szárnyal a fantáziád!  Picit megráztam a fejem, s újra rá néztem, majd megszólaltam.
-Elmondod miféle csalódás? -huh ez aztán szép volt! Majd pont egy olyan embernek fogja kiönteni a lelkét akit alig pár napja ismert csak meg, és előtte azt sem tudta, hogy léte...
-Szerelmi csalódás. -szólalt fel, ezzel megszakítva elmélkedésem.
-Szakított veled az akit szerettél, és te sosem gondoltad, hogy egyszer szakítani fog veled? -mosolyodtam el kesernyésen.
-Honnan tudod? -meresztette rám nagy csokoládé barna szemeit.
-Hidd el velem is eljátszották már ezt... De már megedződtem akár az acél a tűzben! -nevettem fel cseppnyi  jókedv nélkül.
-Oh... -ennyi volt csupán a válasza. Fogalmam sincs miért, de én szerettem volna ha elmondja nekem azt ami nyomja a szívét. Apa régen mindig kiszedte belőlem ha épp szakítottam, mert azt mondta akkor könnyebb lesz a szívem. Valamelyest igaza volt.
-Ki volt az? -szólaltam fel egy kis csend után.
-Komolyan nem tudod kivel voltam együtt? -emeli rám újra szemeit, s szemöldökeit a magasba húzza.
-Komolyan nem tudom. -ráztam a fejem. Látva az értetlen tekintetét tovább folytattam. -Egyáltalán nem követtem nyomon az életeteket, nem tudom ki kivel jár, ki miben jártas, ki mit szeret, kinek van háziállata, egyáltalán nem tudok semmit, csak a neveteket, Louis... -mosolyogtam rá.
-Liam vagyok! -nevetett fel, s én is vele nevettem.
-Csak vicceltem, -nevettem s belebokszoltam játékosan a vállába - de tényleg érdekel mi történt, az imént. -váltottam komolyra.
-Hát izé...Hú,, hol kezdjem...-vakarta meg a tarkóját miközben szemeit lehunyta.
-Az elején. -nevettem fel egy kicsit.
-Oké. Na szóval. Volt egy barátnőm az x-faktor előtt, de csak ez a barát-barát, fajta, tudod...-bólintottam és tovább hallgattam beszámolóját, akár egy figyelmes diák az órán, a tanárára.- Az x-faktor után megszakítottunk minden kapcsolatot egymással, mivel már nem volt úgy időnk. Aztán miután elkezdődött az első turné újra beszélgetni kezdtünk. Akkor én egy másik lánnyal jártam, Danielle-l. Vele sokáig együtt is voltam, de szakítottunk. Abba inkább nem megyek bele, hogy miért... -bólintottam, hisz egem most az igazi ok érdekelt, és nem a volt kapcsolata. Ha el akarja egyszer mondani akkor majd elmondja. - Mikor már túl léptem Dani-n, Sophia...
-Várj! Ő ki? -vágtam közbe, mivel elképzelésem se volt, hogy ki is az a Sophia.
-Ő, a barát-barát...-bólintottam így tudtára adva, hogy újra képben vagyok.- Na szóval, Sophia és én úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk együtt, és ha nem megy akkor majd szétválunk és leszünk újra csak barátok. Elég sokáig együtt voltunk, több mint 5 hónapig, és én úgy éreztem, hogy minden oké köztünk. Most pedig felhívott és közölte, hogy szakítani akar, mert ő szégyenli bevallani de a hátam mögött kavart valami Jeremy nevű hapsival. -ezt halva a szám, szó szerint tátva maradt. - Próbáltam rávenni, hogy maradjon velem de csak azt mondta, hogy hagyjam őt békén és soha többet ne keressem fel, valamint, hogy a cuccaiért majd Jeremy fog eljönni, mert ő nem ér rá, és letette. Bennem felment a pumpa és a falhoz vágtam a telefonom. De ha tudtam volna, hogy jössz akkor nem tettem volna meg! Tényleg! -nézett rám. Szemei csillogtak, és hiába próbálta leplezni igenis láttam a szeme sarkában megbúvó könnycseppet.

~5. Rész~

Hi! Na nagy sebbel-lobban eljöttem. Teljesen ki ment a fejemből, hogy hétfő van! :D Hát van ilyen. Na szóval, a blogról szeretnék nektek egy-két dolgot elárulni! Elsősorban annyit, hogy most igen, még sablonosnak látszik a blog de nem lesz az!! Sőt, nekem már kész van több minta fél blog, és biztan állíthatom, hogy nagyon jó lett! :) Nem potyára volt ekkora a szünet! :) Másodrészben pedig, hogy a részek akkor is csak kéthetente fognak jönni! ;)

Komizni ér! :) 

Jó olvasást! :) 

2013.11.17.

A szobámban az ablakban ülve néztem ki az ablakon, az  esőben ázó Londonra. Hiába van dél én még mindig pizsamában ülve bámulok ki. Éjszaka alig tudtam aludni, csak forgolódtam, a párnát forgattam, vagy csak fújtatva ültem fel és néztem a teljes sötétséget, ami olyan volt mintha a szívemet tükrözte volna. Sötét volt és fájdalommal teli. Niall-ről nem tudok semmit de nem is nagyon érdekel. Azt csinál amit akar.
Az ablaküveg bepárásodott ahogy ráfújtam. Ujjammal szavakat kezdtem irkálni majd letöröltem és újra ráfújtam hogy bepárásodjon és újra tudjak rá írni. Ki írtam a nevem, apáét, anyáét, és még megannyi szót.
A csendbe szinte fülsüketítően hasított bele a telefonom csengő hangja, ami nem volt más mint Selena Gomez-től a Like a champion.  Nagyot sóhajtva álltam fel, és nyújtózkodtam egyet. Az asztalhoz sétáltam, megfogtam a készüléket, majd elolvastam ki az aki érdeklődne irántam. Louis, olvastam a kis feliratot.
-Igen? -vettem fel sóhajtva a készüléket.  Egy házban vagyunk erre ő felhív telefonon. Logikus.
-Neked is szia! -hangjából érezhető volt a szarkazmus. -Csak érdeklődnék hogy nem láttad esetleg Niall-t?
-Nem. -válaszoltam egyszerűen.
-És nem is tudod hol van? -kérdezősködött tovább.
-Nem. -adtam újra egyszerű választ.
-És mikor láttad utoljára. -ez soha nem fejezi be?
-Tegnap este. Na de most már békén hagysz? -kezdtem felhúzni magam.
-És hol találkoztatok?
-Na jó Louis hagyjál. -épp le akartam tenni a telefont mikor újra megszólalt.
-De azóta nem is láttuk, és fél óra múlva interjúnk lesz!
-Nem érted hogy nem érdekel, hogy hol van, mit csinál és, hogy mi van vele? -idegességemben rácsaptam a jobb kezemmel az asztalra amit egy hangos szisszenés követett.
-Óvatosan. -hallottam Louis hangját újra. -Nézd Melody, ha Niall nem jön el az interjúra akkor pácban vagyunk, mert nem fogjuk tudni hogy kimagyarázni magunkat belőle. -hangján hallottam hogy mérges de próbálja türtőztetni magát.
-Ez nem az én problémám. Nem én tehetek róla hogy elment.-rántottam vállat bár ő ezt nem látta. -Amúgy most hol is vagytok, amiért telefonon kell beszélnünk? -tényleg kíváncsi voltam rá, hisz még ma nem láttam őket, ami nem is csoda mivel még el sem hagytam ezt a szobát.
-Az interjú helyszínén vagyunk. -válaszolt. -Melody a kedvünkért nem próbálnád meg felhívni Niall-t? Kérlek! -hangja televolt  könyörgéssel.
-Egyszer. Ismétlem egyszer próbálom meg! -sóhajtottam. Louis hosszú köszönetnyilvánítása után kinyomtam, majd Niall nevét kikeresve nyomtam rá a zöld kis ikonra.
Csörög, csörög, csörög és bingó!
-Mi van? -hangja most más volt, nyelve össze akadt ebben a két szóban is. Majd mint derült égből a villámcsapás rúgott seggbe az igazság; részeg. Niall részeg.
-Te részeg vagy? -csodálkoztam el. Nem, nem azért mert féltettem, hanem azért mert nem sokszor láttam őt inni. 
-Na és aztán mi van ha igen? Azért is leordítasz és elhordod, hogy milyen testvér vagyok? Bocs de azt már megkaptam. -nevetett fel bénán. Hát ez jól kiütötte magát. Hajamba túrtam, és tovább kémleltem a kinti esős tájat.
-Semmi. Nem érdekel mit csinálsz. -rántottam vállat. -Csak azért hívlak mert Lou és a többiek üzenik, hogy fél óra múlva interjútok lesz. -adom át az üzenetet és vártam, vártam a válaszára.
-Leszarom. -hangja nem törődöm volt, ami engem bármelyik embernél felhúz aki részeg, aki nem.
-Na ide figyelj Niall! -kezdtem hangosabban. - Te rád számítanak szóval emeld fel a hátsófertályodat, és vonszold el magad oda! Nem érdekel hogy négykézláb, futva, kocsival, repülve, sétálva, metróval, taxival mész oda de ott legyél! Érthető?! -ordibáltam és hadonásztam össze-vissza. -Ne várd meg, hogy seggbe rúgjalak és úgy repülj oda!
-Mi van most játszod a jó testvért?! -ő is felemelte a hangját, de nem érdekelt. -Hát csak, hogy tudd semmi közöd hozzá, hogy elmegyek-e vagy sem. -flegmáskodott, s hangját felváltotta egy monoton sípolás;kinyomta a telefont. Nagyot fújtatva dobtam le a telefont az ágyra, majd bal kezemmel a hajamba túrtam. Ez a barom úgy feltudd húzni. Egyszer el fogja érni, hogy képen töröljem. A telefon újra zenélni kezdet. Felvettem és újra fülemhez emeltem.
-Na felvette? -Louis szinte könyörgött egy igenleges válaszban, hát megkapta...
-Igen. De részeg. -közöltem vele a tényt tömören.
-Mi?! -hangja pár oktávval fentebb ugrott, így arcom fájdalmas grimaszt ült ki, s simult el pár másodperc múlva.
-Jól hallottad. Veszekedtünk egy sort majd kinyomta a telefont. -rántottam vállat és leültem az ágyra.
-Szóval nem biztos, hogy eljön. -mondta de szerintem csak saját magának, közölte a tényt.
-Tuti, hogy nem fog elmenni, szóval törd a fejed egy jó hazugságon ami kihúz titeket a szarból. -közöltem vele a miszerint hazudni kellesz.
-Szuper. -sóhajtott. -Na mindegy azért köszi, hogy megpróbáltad. Szia.
-Nincs mit. Szia Louis. -köszöntem el, és kinyomtam a telefont. Egy kis idő múlva úgy döntöttem ideje lesz felöltözni, ezért a szekrényhez léptem amiben a ruháim voltak.   Ki vettem egy fekete kötött felsőt amin egy kiskutya feje volt, és egy sötétkék cica nadrágot, valamint egy melltartót. Ezeket megfogva lépkedtem be a fürdőbe. Leöltöztem, beálltam a zuhany alá és csak áztattam magam. Miután kellőképpen tiszta és illatos lettem, kimostam a hajam, és kiléptem a kabinból. Miután szárazra töröltem magam felkapkodtam a magammal bevitt holmikat, utána a hajammal kezdtem bíbelődni, végül csináltam egy egyszerű kontyot amiből kiszökött néhány tincs. Szememet kihúztam szemceruzával, és raktam fel egy kis szempilla spirált is, és késznek nyilvánítottam magam.
Mivel a hasam azt jelezte hogy már ideje lenne enni ezért leindultam a konyhába. Igen ám csak a konyhában nem volt semmi ehető egy liter tejen kívül. Mit egyek? Merült fel bennem a kérdés. Rendelek! Hmm jó kis spagetti, vagy valami más. Ábrándoztam el. A pulton lévő lapról amire különböző éttermek neve és rendeltetése valamint telefonszáma volt, néztem le egyet. Épp beütöttem az utolsó számot is mikor rájöttem arra, hogy azt sem tudom mi a ház címe. Fújtatva töröltem ki és mentem rá a névjegyzékben Louis nevére.  Négy csörgést követően fel is vette aminek most különösen örültem, hiszen ez azt jelenti hamarabb jutok kajához.
-Szia, gyorsan mond mert egy interjú kellős közepén vagyok. -hadart gyorsan. Uhh basszus elfelejtettem! Most már úgyis mindegy alapon szóltam bele a készülékbe...
-Szia csak azért hívtalak mert kéne a címetek. Éhes vagyok és nincs kaja. -panaszkodtam.
-Elküldöm sms-ben. -mondta és kinyomta. Nem kellett sokat várnom már érkezett is az sms benne a címmel.  Gyorsan leírtam egy cetlire majd beütöttem az étterem számát és rámentem a hívás gombra.
Kevesebb mint fél óra múlva már az asztalnál ettem a finom meleg spagettit. Miután elpusztítottam, és elpakoltam magam után, úgy döntöttem elmegyek egy kicsit futni, így legalább majd körül is tudok nézni. A szobámban átöltöztem, telefonomat zsebre tettem a fülesemmel együtt és indultam.

~4. Rész ~

Sziasztok! Egy jókora szünet után ismét itt vagyok! Egy hosszú résszel jöttem ezért, ami remélem tetszik majd!  Remélem ti élvezitek a szünetet ami nekem még el sem kezdődött de hát így jártam... 

Apropó! A részek hétfőnként, valószínű kéthetenként fognak érkezni, valamint kommentelni él mivel akkor nekem is sokkal jobb kedvel megy az írás :)

ui: Új a kinézet szóval véleményeket várok!
Jó olvasást!

A repülőn kiabálásra keltem. Komótosan nyitottam ki a szemem és láttam, hogy Niall és Liam veszekedik. Csendben hallgattam miről is van szó kettejük közt.
-De nem érted, hogy ő ezt nem akarja?! Szerinted milyen lenne, ha akaratod ellenére elhurcolnának egy másik országba?! -kiabált Liam Niall-ra.
-Nem érdekel mit akar! Vagy elfogadja azt a tényt, hogy velem fog lakni, vagyis velünk, vagy nem. Én jót akarok neki, de ha ilyen undok, akkor legyen, de akkor én is ilyen leszek vele! -kiabált vissza.
-Tudod te amúgy hogy miért ilyen veled?  Mármint, pontosan tudod?!-jött be az egyik ajtón Lou a kezében valami szendvics féleséggel. Takarásba voltam így még csak nem is láttam, mégis kristály tisztán hallottam mindent.
-Nem, nem tudom! De a francba is honnan tudnám? Hisz évek óta alig láttam! -erre a mondatra nem tudtam nem válaszolni, így hangot adtam magamnak.
-Pont ezért! -felpattantam a  székből, elmentem előtte és oda nyitottam be ahol Lou jött ki. Az ajtó valami büfé szerűséghez vezetett. Nem kellett semmi kaja, csak egy csendes hely számomra. Jobbra-balra néztem valami kis zugot keresve, ahol nem talál meg. Hirtelen valaminek, vagyis valakinek ütődtem, ennek hatására elestem, a kezemre, mire éles fájdalom hasított bele.
-Jól vagy? -állított fel egy megtermett ember. -Paul vagyok! -nyújtotta felém a jobbját. Elfogadtam de a kezemben még mindig éreztem a fájdalmat ezért el is húztam. -Fáj valahol? -kérdezte Paul. Még jó hogy a névmemóriám tökéletes...
-Aha. A csuklóm. -mondtam és az említett testrészem néztem. -Oh... izé... én Melody vagyok. -mosolyogtam rá. Aranyos embernek tűnt, bár a látszat néha csal... Ezt már az idők elteltével megtanultam.
-Sajnálom, nem figyeltem, hogy jössz. -vetett egy bocsánatkérő pillantást rám. -a fiúk egyik testőre vagyok!
-Jó tudni! -mosolyogtam. -Én Niall húga.
-Hasonlítotok. -állapította meg, bólogatva. Magamban pedig hozzá tettem, egy szót: sajnos.
-Vére itt vagy! Oh, heló Paul! -intett Paul felé Niall. -Gyere le kell ülnöd mert leszállunk! -ragadta meg a jobb csuklóm, mire egy hangos "au" szaladt ki belőlem. -Mi van? -kérdezte ridegséggel a hangjában.
-Semmi. -mondtam és kiviharoztam a helységből. Bevágódtam az ülésbe és egykézel csatoltam be magam.
-Mi a baj? -kérdezte Lou.
-Minden! -vágtam rá és a már megduzzadt csuklóm méregettem.
-Mit csináltál vele? -kérdezte, de csak leintettem. A repülőút további részében nem szólt senki egy szót sem, majd mikor a gép leszállt felálltam és leindultam. A kocsiba ugyanúgy ültünk mint ahogy Írországban. Lou követte Niall kocsiját egy darabig majd egyszer csak lefordult az egyik mellék útra.
-Lou, arra kell menni. -tájékoztatta Harry.
-Tudom. Most a dokinál megyünk.-jelentette ki, úgy mintha csak azt mondta volna, hogy fúj a szél...
-Mégis minek? -nevetett Harry.
-A keze miatt! -mutatott az említett testrészre, amit elbújtattam a táskám és a hasam között.
-Nincs semmi baja. Menjünk már hozzátok. -mondtam. Rühellem az orvosokat de ezt csak apa tudta.
-Mármint hozzánk.- mutatott hármunkra. -Amúgy meg nem hiszem el, hogy nincs semmi baja. Meg már itt vagyunk. -vont vállat és  leállította a motort.
-Én akkor sem szállok ki! -akadékoskodtam. A két srác kiszállt a kocsiból majd kinyitották az ajtót, jelezve, hogy szálljak ki. Kiszálltam de eszembe sem volt bemenni abba a fehér épületbe, ami felénk tornyosodott. A kocsinak dőltem és néztem le a csizmámra. Hallottam ahogy -gondolom Harry- elmegy majd mintha telefonált volna. Louis előttem állt összefont karokkal, vagyis gondolom.
-Még ma megmozdulsz? -hangjából éreztem, hogy egyre türelmetlenebb, de nem érdekelt.-Figyelj, Melody. -sóhajtott. -Én csak jót akarok neked. Paul elmesélte hogy nagyot estél, ki tudja mi lesz a csuklóddal ha nem nézi meg egy erre hivatott orvos? Hidd el nem fog megenni, sem megerőszakolni, sem pedig veszekedni. Ezt az orvost, ahova menni akarunk, már három éve ismerjük, ő a legjobb. Sőt mi is ott leszünk. -próbált ösztönözni, bevallom semmi haszna nem volt mivel ettől nem fogom meggondolni magam. Gondolom Lou belátta, hogy nem vezetett semmire előbbi mondatai, így elhúzott a kocsitól majd hátulról átölelve fogta le a kezeimet. Bennem mint egy vészcsengő, kezdett el gyorsabban verni a szívem.
-Louis, eresz el! -kértem miközben ő egyre közelebb araszolt az épület bejáratához. Lábaimat próbáltam minél jobban leszorítani a földre, bár nem mentem vele sokra.  -Louis könyörgök hagyjál békén, eresz el!-ordítottam elfúló hangon. Ahogy egyre közelebb értünk, úgy ugrottak be képek. Ahogy felkelek a kórteremben. Amikor apa elmondta mi történt. A fájdalmak, amik nem fizikai fájdalmak. Mikor egyszer apával bementünk mert eltört a jobb csuklóm. A jobb csuklóm! - mint egy villámcsapás jött a felismerés.Hát persze! Mikor részeg voltam és mentem haza este, fel akartam menni a lépcsőn de az alkohol hatására megszédültem, így legurultam és sikeresen eltörtem, még apa veszekedett is velem amiért felelőtlen volt. Az orvos is mondta hogy vigyáznom kell rá. Istenem és ez csak most ugrott be! Mikor észbe kaptam, egy kórterem ajtajában voltam, és tolt be rajta a fogva tartóm.  Remegtem. Remegtem mert minden rossz vissza köszöntött. Mikor Louis elengedett elakartam futni de lábaim nem akartak tartani sem. Épp hogy elkapott mielőtt földet értem volna. 
-Melody nyugi. Hallod semmi baj! -jött Harry elém.  Felültettek a vizsgáló ágyra, mire mint egy időzített ember, jött be az orvos. Illedelmesen köszöntött minket, a fiúk köszöntek de én csak arra tudtam koncentrálni, hogy annyira hasonlít arra az orvosra aki mindig ott volt amikor én kórházban voltam.
-Melody hallja amit mondok. -egy morgó férfi hang zökkentett ki gondolkodásomból ami az orvoshoz tartozott. Egy aprót bólintottam és éreztem ahogy kezeim még mindig remegnek. Az orvos megfogta a kezem és a csuklóm óvatosan fel hajtottam mire felszisszentem. -Fáj ha ezt csinálom? -nézett a szemembe, mire ismételten bólintottam. Elengedett majd leült és egy papírra firkált, majd azt a szobában lévő nővérnek adta a kezébe.- Egy röntgenképet csinálunk az ifjú hölgy csuklójáról, így megtudjuk pontosan törés áll-e a háttérben, vagy csupán zúzódás. -magyarázott a fiúknak miközben engem kikísért a nővér.
Miután kész   lett a röntgenkép vissza mentünk. A fiúk és az orvos látszólag elég jól elbeszélgettek de mikor meglátták, hogy vissza értünk abba hagyták. Vissza ültettek az ágyra, így onnan figyeltem az eseményeket. Az orvos a képet nézte és néha-néha hümmögött és bólogatott.  Felállt és elém, illetve a mellettem álló srácok elé lépet.
-Melody kérdezhetek magától valamit? -nézett a szemeben és a képet fogta a kezében. Bólintottam. -Volt a közelmúltban törés a csuklójában? -összehúzott szemöldökkel bólintottam.
-Úgy 2 éve. -suttogtam.
-Sejtettem. -bólogatott. Felmutatta a képet az ablak irányába majd mutogatni kezdett. Amit mondott nekem teljesen kiesett mivel azt sem tudtam mit hablatyol össze-vissza, bár ahogy elnézem nem csak én voltam így vele. -...szóval most megúszott egy újabb törést. -mosolygott rám. -Csak megzúzódott egy kicsit, ezért fáj. Bekötözzük valamint adunk egy kis antibiotikumot a gyorsabb gyógyulásért. -mondta és már kezében is volt a kötszer. Kisebb kínok közt de kibírtam hogy bekötözze. Mikor megláttam a tűt a kézében éreztem hogy a pulzusom az egekbe szökik, látásom homályosulni kezdett, majd minden forgott és elsötétült.

Valami hideg volt a homlokomon és éreztem ahogy hideg vízcseppek végig szántanak a halántékomon. Szemeimet lassan résnyire nyitottam, látásom még mindig homályos volt, de pár pislogás után kiélesedett.
-Fel kelt! -hallottam Louis hangját. A fejemhez nyúltam így éreztem, hogy az a hideg valami valójában egy anyag amiből még néha-néha csepegnek a vízcseppek.
-Melody jól érzi magát. -az orvos egy kis lápával világított bele a szemembe amitől fehér pontokat láttam.
-M-mi történt? -hangom halk volt és erőtlen. Torkom pedig vízért kiáltott.
-Elájultál. Miért nem mondod hogy nem bírod a tűket? -korholt Louis aki a kezemet fogta. Lecsuktam a szemeimet majd belekezdtem.
-Sajnálom, hogy nem mondtam. Már kiskorom óta rettegek a tűktől. -nyeltem egyet hogy torkomat nedvesítsem de semmit sem ért. -Kaphatnék egy pohár vizet? -néztem a dokira. Bólintott majd elment a csaphoz. Lassan ültem fel, hogy még véletlenül se legyen semmi. Mikor az orvos a kezembe nyomta a poharat tele vízzel, kortyokban ittam meg.  Nem tudom mikor eset jól ennyire egy pohár víz. De az biztos, hogy nem mostanában volt...- Mikor mehetünk? -kérdeztem és vissza adtam a poharat.
-Körülbelül 5 perc és megérkeznek a papírjai és indulhatnak. -mosolygott az orvos. -Biztos jól érzi magát?
-Igen. -válaszoltam tömören.

Miután megjöttek a papírok elköszöntünk az orvostól és megindultunk a kijárathoz. Mikor megpillantottam  az ajtót nem hittem a szememnek. Fotósok és firkászok hada tolongott az épület előtt.
-Gyere mi erre megyünk.-fogta meg a felkarom Louis akin rajta volt a kapucni, szint úgy Harry-n is. Az ellenkező irányba húzott, majd egy ajtóhoz amire az volt írva "hátsó kijárat". Az ajtóban senki nem volt csak a kocsi amivel eddig jöttünk.
-Ez hogy került ide? -kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-Mikor röntgeneztek Harry ide parkolt mert sejtettük, hogy ez lesz. -vont vállat és kinyitotta a kocsi ajtót. Beültem s nyúltam volna az ajtóért, hogy bezárjam de időben kapcsoltam, hogy jobb lenne a bal kezemmel így azzal akartam volna nyúlni mikor is Louis becsapta. Egy "bocs"-ot tátogott majd bepattant a vezető ülésbe és indította a motort.

Miután a kocsi leállt a garázsban, kiszálltunk. Harry szinte azonnal eltűnt egy ajtó mögött. Hol a táskám? Merült fel bennem eme csodás kérdés így vissza hajoltam a kocsiba és kutatni kezdtem a táskám után. 
-Csak nem ezt keresed? -Louis hangja szinte a szívrohamot hozta rám. Felegyenesedtem majd felé néztem. A táskámat mint egy nő úgy tartotta és csípőre vágta az egyik kezét. -Ugye milyen jól áll nekem? Most vettem eredeti Chanel! -mondta vinnyogó hangon és pózolgatni kezdett, miközben csücsörített. Nem bírtam tovább és egy jóízű nevetésben törtem ki. Hasamat fogva próbáltam lenyugodni a már körülbelül 2 perce tartó nevetőgörcsömnek. -Jó látni, hogy végre nevetsz. -ölelt meg hirtelen Lou mire szinte hátra estem. -Na gyere menjünk be. -karolta át a vállam és vezetett el az ajtóig ahol nem rég Harry távozott. Az ajtó oda nyílt ahová a kocsi felható van csak egy kicsit arrébb. Elsétáltunk a bejárati ajtóhoz, s azt kitárva léptünk be rajta. Levettük a lábbelinket és bementünk az egyik helységbe.
-Ez itt a nappali, arra van a konyha. -mutatott a jobb oldalra. -arra pedig a hátsó udvar. Gyere. -fogta a meg kezem és húzni kezdett. Megálltunk egy ajtó előtt majd kinyitotta. -Ez itt a.... Oh helló Liam. -intett én pedig pírba borultam. Liam fél csupaszon emelgette a súlyokat, le volt izzadva mégis irtó szexi látvány volt. Úristen én most azt mondtam Liam-re hogy szexi?! -Na szóval ez itt a konditermünk. -zökkentett ki Louis. -Ide bármikor jöhetsz. -mosolygott.
-Valaki dobna egy üveg vizet?! -szólalt meg Liam. Mivel én voltam közelebb a kis hűtőszerűséghez ezért kinyitottam és kivettem egy üveg vizet belőle majd Liam-hez vittem.
-Tessék. -mosolyogtam rá, miközben megparancsoltam magamnak hogy csakis kizárólag a szemébe nézhetek!
-Köszi. Mi van a kezeddel? Meg amúgy hol voltatok? -érdeklődőt és közben lecsavarta a flakonról a kupakot.
-Semmi. -fordultam meg és ki akartam viharozni onnan. Aha, csak akartam. Liam felállt majd maga felé fordítva várta a válaszom. -Csak megzúzódott. -suttogtam. -Most voltunk az orvosnál. -néztem le a lábamra.
-Liam hagyd már! -szólt rá Louis.
-Vigyázz magadra. -puszilta meg a homlokom s hagyott elmenni. Arcom szinét valószínűleg egy paradicsom is megirigyelte volt, tette után... Louis még végig vezetett pár helységen és megmutatta az ajtókat, hogy kinek melyik a szobája. Én megkaptam az egyik vendég szobát ahol már a cuccom is hevert. Még mindig Lou oldalán mentem le a konyhába ahol leültettet az asztalhoz és elém tett egy nagy szelet pizzát.
-Jó étvágyat! - mosolyogva ült le velem szemben és ő előtte is volt egy nagy szelet pizza. Csendben megettük majd átmentünk a nappaliba ahol sajnos bátyám tv-t nézett. Leültem a lehető legmesszebb lévő fotelbe és a tv-re szegeztem a figyelmem.
-Csak nem ide találtatok? -nézett rám.
-Képzeld el, hogy igen. -szóltam vissza flegmán de tekintettemet még mindig a tv-re irányítottam.
-Mi van a kezeddel? -kérdezősködött tovább.
-Semmi közöd hozzá! -néztem rá szúrósan de csak felhúzta a szemöldökét.
-Most mi bajod van?! -kiabált. Oh elég gyorsan kihoztam a sodrából...
-Nincs hozzá közöd! -szóltam vissza mire elém jött.
-Én csak jó testvér módjára akarok veled viselkedni de így nem lehet! -kiabált továbbra is, miközben kezeivel hadonászott.
-Te ne gyere a jó testvérséggel, mert azt már jó pár éve elbuktad! -álltam fel én is.
-Nem mondod? -röhögött fel. Nem bírtam magam türtőztetni így könnyeim szabad utat jártak az arcomon.
-Képzeld Niall, hogy mondom! Nem tudom, hogy pár éve hol hagytad el az én bátyám, de hiányzik! Őt szerettem és nem ezt! -mutattam rá. -Ő tudta volna, hogy mi lett volna akkor helyes! -kikerültem és felszaladtam a szobámba. Mivel már nem volt szándékomban ma kimenni a szobából ezért, kikerestem az egyik bőröndömből egy pizsama alsót és felsőt, valamint egy bugyit, ezt követően a tusfürdőm és megindultam a fürdő felé. Lezuhanyoztam úgy, hogy vigyáztam a kötés ne legyen vizes. Megtörölköztem és indultam vissza a szobámba. Épp, hogy beléptem egy váratlan személyt láttam meg az ágyamon ülni.
-Mit akarsz? -fontam össze kezemet és összevontam a szemöldököm.
-Mit értettél azalatt, hogy aki régen voltam azt szeretted nem pedig aki most vagyok? -nézett fel rám, szeme könnyes volt. Az hiszi, hogy bejön és megtudjuk beszélni? Nem tudja, hogy ez nem úgy megy? Hogy akarna helyre hozni több évnyi elbaltázást? Ez nem olyan dolog amit csak úgy a süllyesztőbe lehet dobni egy "bocsi" szó után...
-Most ezt komolyan gondolod? -eset le az állam. Bólintott. -Niall ez nem úgy megy, hogy bejössz eljátszod itt hogy sírsz és megviselt amit mondtam! Ha valóban megviselt volna akkor régen is megviselt volna! Ne játszadozz velem, oké? Gondold át mit, hol, és mikor rontottad el! -kiabáltam és hadonásztam össze-vissza, míg végül be nem ütöttem a jobb csuklóm az íróasztalba. -Azt a kurva eget! Úúú ez fáj! -fogtam a sérült részt. A fájdalmat, mintha villámokkal szórták volna úgy hatolt bele. Az egész terület hasított, szúrt. Niall felpattanva sietett hozzám de eltaszítottam. -Majd akkor törődj velem ha rájöttél mit rontottál el mikor és hogyan! -korholtam és leültem az ágyra. A csuklóm fájdalma kezdett csillapodni, aminek kifejezetten örültem. Niall csalódottan nézett rám majd kinyitotta az ablakot. Vett magán egy kis erőfeszítést majd megjelentek a szárnyai. Csodálkozva szinte megbabonázva néztem. Kimászott az ablakba majd elrugaszkodott és kitárva szárnyait eltűnt a szemem elől. Fel álltam az ablakhoz sétáltam, miközben kezemet fogtam. Kinézetem rajta de nem láttam semmit, csak sötétséget. Szippantottam egy jó nagyot a friss levegőből, s bezártam az ablakot és vissza indultam az ágyba. Nyakig betakaróztam, oldalra fordultam, felhúztam a lábaim és próbáltam álomra szenderülni. Kis idő múlva már az álmok világát jártam.

Köszönöm! :)

Döntés

Sziasztok!
Most nem résszel jöttek hanem mással amit szeretném ha elolvasnátok!!

Úgy döntöttem a blogot egy ideig szüneteltetettem de egy idő után persze hozom a részeket! :)

A döntésem azért lett ez mivel az iskola elég sok energiámat elveszi plusz a barátaimat sem szeretném elhanyagolni, így akkor írom a részeket mikor időm és kedvem tartja, mikor látom hogy már elég rész összegyűlt akkor újra felrakosgatom és remélhetőleg akkor már többen lesztek! :)

Nos ennyi lettem volna, ha bármi érdekel titeket akkor írjatok ask.fm-en, twitteren vagy akár itt, valamint a másik blogomon is megtaláltok! :) 

A blog további részeinek közzé tételét majd még kiírom! :) 

Üdv.: Cappy

~3. Rész~

Hi! Hát itt lenne a 3. rész is. Csak annyit szeretnék mondani hogy tessék komizni, hogy milyen a rész mert így nem tudom hogy tetszik-e az amit csinálok! Névtelenül is lehet írni!! 
Jó olvasást! 

2013.11.16.

Reggel motoszkálás hangjára keltem fel. Nyújtózkodtam, kinyitottam a szemem és láttam ahogy Niall a szobámban van 5 bőrönddel.
-Te meg mi a francot csinálsz itt! -förmedtem rá, szerintem teljesen jogosan.
-Pakolj össze. Mindent. -mondta és kiment a szobából. Úgy látom nem aludt valami sokat. Szeme alatt lila karikák éktelenkedtek, haja össze vissza meredezett fején, hangja rekedt volt, szeme piros, és tiszta feketében volt. Hogy mégis mit csináljak?! Minek pakoljak. Mit akar ez! Felpattantam az ágyból és utána mentem.
-Minek pakoljak össze?! Mi? -kérdeztem a konyhába mikor utol értem.
-Megyünk délután, szóval pakolj. -mondta, és öntött magának egy pohár kávét.
-Olyan nincs hogy megyünk, csak olyan van hogy mentek! Ugyanis én nem fogok menni sehová.-hangsúlyoztam ki a "nem" szót.
-De igen, jössz! Úgyhogy húzzál föl és szedd össze a cuccod! -mondta egyre hangosabban. Ohh csak nem felhúztam a nagy Niall Horan-t?
-Velem te így nem beszélhetsz, megértetted?! -ordítottam rá. Nem akartam már őt látni. Felszaladtam a szobámba és előkaptam néhány ruhát, majd magamra kapkodtam. A fürdőben kisminkeltem magam hogy ne látszódjon a lila karika a szememnél. A kis táskámba bele tettem a telefonom és némi pénzt, valamint papír zsebkendőt,  felhúztam a csizmám és már mentem is le. A bejárati ajtót hangosan csaptam be magam után. Elővettem a telefonom, és gyors sétába kezdtem, közben pedig megnyitottam a névjegyzéket és kikerestem belőle Dan nevét majd tárcsáztam.
-Igen? -szólt bele álmosan.
-Szia! Én vagyok az Melody. Beszélhetnénk? -kérdeztem elcsukló hangon.
-Melody mi a baj? Gyere el nálunk, várlak. -mondta élénkebben és kinyomta a telefont. 
  Elérve Dan házukig sikerült megnyugodom. Bekopogtam, és szinte pillatantok alatt nyílt az ajtó. Dan nagyra nyílt szemekkel nézett végig rajtam. Észbe kapva invitált be a nappaliba, mindenről kérdezősködni kezdett. Elmeséltem neki mindent a kezdetétől fogva részletesen. A vége az volt hogy mind a ketten könnyeket hullajtottunk, én pedig azért voltam minimálisan hálás hogy vízálló a sminkem. Két óra múlva, pontosan egy órakor mentem el tőlük, és vettem célba az egyik gyors éttermet mivel tegnaptól nem ettem semmit, és már kezdtem érezni hogy szédülök. Kértem egy extra hamburgert kólával és egy nagy adag sült krumplit. A pincér srác nézett egy nagyot mikor arra a kérdésre hogy, "Ezt mindet egyedül fogod megenni?" egy határozott igennel válaszoltam.  Jóízűen és éhesen ettem meg mindet, s távoztam az éteremből.

Nagy nehezen de úgy döntöttem haza megyek. Lassan sétálva az utcán mentem a házunk irányába. A hűvös szél megcsapta az arcom amit inkább elrejtettem a sálammal.
Beérve a házba levettem a csizmám és levettem a sálam majd a kabátomat is felakasztottam. A konyhából jöttek hangok így inkább nem is mentem arra hanem egyenes a szobámba. Kinyitva az ajtót léptem be a helységbe ahol váratlan látvány fogadott.
Niall az egyik bőrönd cipzárját húzta össze. Mind az öt bőröndre a nevem volt írva, és már négy megvolt telve.
-Te. Meg. Mi. A. Jó. Büdös. Francot. Csinálsz. Itt!!! -ordítottam szótagolva hogy biztos hallja, és értse is.
-Ha te nem vagy hajlandó pakolni, akkor majd én össze pakolok. -volt vállat.
-Te mit képzelsz magadról? Hmm?! Hogy csak úgy bejössz a szobámba mikor én távol vagyok és csak úgy, pik-pak össze pakolsz? Jól érzed magam Horan?! -kiabáltam. -Lehet hogy sztár vagy, de itt, ebben a házban, ugyan olyan ember vagy mint bárki  más, és ehhez leheletnyi engedélyed sincs!
-Pakold össze azokat a cuccokat amiket én nem és igyekezz. -hagyta figyelmen kívül az előbbi megszólalásom és leült az ágyamra. Én csak elképedve figyeltem. -Na gyerünk! -kiabált.
-Nem. -szóltam vissza. -Nem tudom melyik részét nem érted annak hogy én nem megyek veletek sehova!! -üvöltöttem az arcába, és jól artikuláltam a szavakat.
-Ez nem kívánság műsor Melody! -állt fel mire két lépést hátráltam. Még hogy nem kívánságműsor. Hát nekem viszont nem fog parancsolni!
-Én nem is kértem, hanem ki jelentettem. Szóval húzzál ki a szobámból! -mutattam az ajtó felé. Kezem már az idegesség miatt.
-Oké te akartad! -mondta és elkezdett mindent össze pakolni ami még kint volt. Letaglózva figyeltem, mikor közbe akartam avatkozni csak eltolt vagy ki vette a kezemből a tárgyat. -Kész is szóval, mehetünk. -csapta össze a kezét. -Adok két percet hogy átnézd mit felejtettem el elrakni. -mondta és maga után cipelve két bőröndöt  ment ki a szobából. Feladva magam néztem körül miközben potyogtak a könnyeim. Egy hirtelen ötlettől vezényelve mentem be apa szobájába és vettem el a családi albumot. Majd vissza mentem a szobámba és a szekrényem rejtett kis zugából kivettem anya levelét. Niall vissza jött a két bőröndért és azokat is levitte. Betettem az egyik táskámba az albumot és a levelet. Leültem az ágyra és csak néztem ki a fejemből. Miért? Miért teszi ezt velem az élet? Ha én halok meg anya helyet akkor biztos sokkal jobb lett volna minden. Nem kellett volna elszenvednem éveket, azzal a tudattal hogy már csak apa van nekem. De már ő sincs nekem. Mim van nekem? A jó nagy semmi. Semmi, csak egy báty aki ember számba sem vesz.
-Gyere! -szólt be majd el is tűnt. A könnyeim potyogtak majd egy kezet éreztem a hátamon.
-Gyere menjünk. Ne félj jobb lesz egy kis idő múlva. -hallottam meg Louis hangját mire csak megráztam a fejem.
-Ez nem lesz jobb Louis. Ez már csak rosszabb lesz. -suttogtam.
-Melody igyekezzél már! Olyan vagy mint egy melankolikus csiga! -kiabált fel Niall.
-Fogd be Niall. -szólt vissza neki Lou. -Gyere. -állított fel és lassan mentünk le a lépcsőn.  A házban már nem voltak bent a többiek.
-Mi lesz a bútorokkal? -kérdeztem Lou-t és reménykedtem abban hogy ad majd választ.
-Minden itt lesz. Nem ad el semmit. Le lesz zárva, és a szomszéd néni majd nézz rá. -mondta nyugtatóan.  Kiléptünk a ház ajtaján és nagyot sóhajtva hallottam mikor a zár bezárta az ajtót. 
-Melody te velem jössz és Liam-el! -jelentette ki Niall, mire Lou-ra néztem segélykérően.
-Nem Niall! Melody velem jön és Harry-vel! -szólt és a kocsi felé terelt. Niall csak nagyot fújtatott és elindult a kocsival, Zayn pedig utána egy másik kocsival ahol a csomagok voltak. Hirtelen eszembe jutott Nina néni, így egy "nemsokára jövök"-kel elszaladtam Louis-tól és benyitottam Nina nénihez. Elbúcsúztam tőle és Bond-tól, majd vissza mentem a kocsihoz. Fájós szívvel ültem be a hátsó ülésre, Harry mellé. Mikor a kocsi fel zúgott és elindult, vele együtt indultak meg a könnyeim is. Harry nézett rám és simogatta a karom, én pedig csak néztem az egyre távolodó házra.
  A repülőn ülve szintén Lou mellett foglaltam helyet. Én ültem az ablaknál és csak néztem ki rajta. Láttam ahogy egyre magasabban leszünk.
-Isten veled  Mullingar. Isten veled Írország. Isten veled.

Értesítés!

Sziasztok!

Szeretném bejelenteni hogy ezentúl lehet majd NÉVTELENÜL IS KOMMENTÁLNI!! :)

~2. Rész~

Kicsivel később egy orvos jött ki a műtőből és én felpattanva mentem oda hozzá, után loholtak a fiúk is.
-Doktor úr, hogy van az apám? -kérdeztem remegve. Az orvos rám majd Niall-ra nézett, arca búskomor volt.
-Sajnálom. -mondta majd gyorsan folytattam.-Az édesapjukat nem tudtuk megmenteni. A szíve nem bírta tovább és leállt. Megpróbáltunk mindent de sikertelennek bizonyultak. -mondta. Nem tudtam mit tegyek. Elvesztettem. Itt hagyott. Meghalt. Meghalt, még gondolni is szörnyű. Felkaptam a kabátom és kirohantam az épületből. Zokogva, -vagyis jobban mondva bőgve- szaladtam. Hogy hova? Nem tudom. Mikor már szúrt az oldalam egy közeli padhoz mentem és leültem rá. Mi lesz most? Mi lesz most velem? Miért büntetnek engem ennyire ott fent? Mi rosszat tettem? Jó oké beismerem nem én vagyok a megtestesült jó kislány de akkor is, még csak tini vagyok! Kezeimen támaszkodva sírtam hangosan, nem érdekelt ki hallja, sőt. Hallják csak! Tudják csak hogy egy nagyszerű embert veszített el a föld! Ismét egy nagyszerű embert! Hogy egyedül maradtam ebben a nyomorult világban! Haltam volna meg inkább én anya helyett, vagy akár apa helyett! Miért élek még?! Nincs miért élnem! Elegem van az életből!
-Melody -hallottam egy ismeretlen hangot, de valahonnan mégis ismerős volt. Felnéztem és Louis-val találtam magam szembe.
-Mi van?! Minek jöttél utánam? Azért hogy elmenj, és mond Niall-nak hogy a húga totálisan egy csődtömeg?! -álltam fel és néztem szemeibe miközben ordítottam.-Hogy nem maradt senkim....-suttogtam és újra hangos zokogásba törtem ki. Mellkasának döntött és a hátamat simogatta. Miért ilyen kedves velem? Hisz még soha az életben nem találkoztunk, még csak nem is látott engem, nem is beszélt még velem, és mégis itt van és vigasztal. Egy számomra idegen fiú vigasztal, miközben van egy bátyám és le sem szar.
-Nyugodj meg, minden rendbe fog jönni. -mondta. Erősebben szorítva magamhoz sírtam ki mindent ami bennem gyűlt össze az évek alatt. 
  Álltunk ott jó sokáig míg megbírtam nyugodni, és rá tudott venni hogy menjünk el legalább hozzánk. A kocsijába szállva kaptam tőle zsebkendőt, és azzal próbáltam magamnak egy kicsit elviselhetőbb kinézetett varázsolni. Miután eligazítottam hogy merre menjen, és hazaértünk, kiszállva a kocsiból támogatott be az ajtón.
-A többiek hol vannak amúgy?- kérdeztem, de bár ne tettem volna, a nappaliból Zayn jött ki és nagy szemekkel nézett rám. -Én azt...azt hiszem hogy felmegyek a szobámba. -mondtam és levéve magamról a csizmám és a kabátot mentem fel a szobámba. Hanyatdőltem az ágyon és csak néztem ki a fejemből. Sírni akartam de már nem tudtam. Ennyi könnyem volt csak? A csönd szinte felemésztette a szobát, de ez nem a nyugodt csend volt hanem a szomorúságé, amiben néha-néha lehetett hallani a szipogásom. A csöndet egy halk de annál magabiztosabb kopogás zavarta meg.
-Ki az? -kérdeztem rekedt hangon a sírástól
-Én vagyok az, Louis, bemehetek? -kérdezte.
-Gyere-mondtam végül egy kis hezitálás után. Az ajtó kinyílt és a fiú lassan be is jött rajta majd csendben bezárta maga után. Felültem az ágyon és megpaskolva magam mellett üzentem neki hogy nyugodtan üljön csak le. Louis helyet foglalt mellettem, majd engem kezdett kék szemeivel fürkészni.
-Nem is említette Niall hogy van egy testvére, vagyis egy húga. -mondta egy kis csend után, és hitetlenül rázta a fejét kicsit.
-Nem vagyunk már puszipajtások Niall-el. -mondtam majd vállat vonta.
-Miért? Vagyis ha tudhatom. -mentegetőzött egyből.
-Csak mert...mert mikor anya meghalt akkor én is ott voltam. Balesetünk volt és anya meghalt én pedig kómába estem, apa mondta neki de ő nem jött el meglátogatni, nem küldött még egy sms-t sem. Majd mikor már járt haza, egyedül vagy veletek, inkább kerültem őt, illetve titeket, mert nem érdekelt mivel fog mentegetőzni. -mondtam. Hogy miért vagyok felé nyílt? Hát ha én azt tudnám jó lenne...
-Értem.-bólintott.-Figyelj kezdjük inkább előröl az egészet oké? Louis William Tomlinson vagyok, 20 éves, van egy barátnőm Eleanor, és vannak húgaim. És van egy titkom amit majd akkor megmondom ha megtudom hogy elmondhatom-e neked.-kacsintott majd felnevetett. Tetszett ez a kezdjük előröl dolog.
-Melody Angel Horan vagyok, 18 éves, vagy egy barátom Dan, és van egy majom bátyám akit utálok. És hát ömm nem tudom hogy te tudod-e Niall titkát ami inkább a mi titkunk. -mondtam. A titok nem más mint hogy Niall hát, izé, hogy is mondjam, nem tudom mi a hivatalos neve ahogy apa mondta régen de én csak úgy hívom hogy angyal. Teljesen átlagos csak annyi hogy van két szárnya. Na jó azért egy kicsit furi...
-Ömm arra gondolsz hogy van két izé...hú szerintem most bajba fogok jutni.-húzta el a száját. Oké, szóval ő is tudj,a hát akkor az jó. Vagyis remélem egyre gondolunk.
-Van két szárnya. Igen, tudok róla. Vagyis csak a családom meg akkor te. Vagy a többiek is tudják? -kérdeztem mire ő csak bólintott egyet. Nem baj, legalább mi ketten tiszta lapokkal játszunk.
-És hát izé amúgy az a helyzet hogy izé.-hebegett össze-vissza.
-Jaj Louis, nyögd már ki. -néztem rá.
-Nekünk is van. -nyögte ki végül, nekem pedig elkerekedett a szemem. Hogy akkor ők is angyalok? De hát hogy? Apa azt nem mondta hogy más családokban is van ilyen! Csak azt mondta hogy nagyon, nagyon, nagyon ritka és csak az első fiú gyereknél jelenik meg, és csak akkor ha betöltötte a tizennyolcat.
-Ti is angyalok vagytok?
-Angyalok, hmm ez jó.-röhögött fel mire csak megütöttem.-bocsi. Amúgy én sem tudom mi a valódi neve, de igen azok vagyunk. -mondta.
-Wow.-nyögtem ki.
-Apukád is tudta.-hajtotta le a fejét.
-Apa, apa tudta? -kérdeztem de talán csak magamtól
-Aha. Örült neki hogy a fia talált olyan személyeket akik tudják mi ő. -mondta. -Amúgy Niall teljesen ki van akadva, lent a földszinten.-mondta rám emelve a tekintetét.
-Nem érdekel Niall.-vágtam rá.
-Miért nem beszélitek meg?
-Mit azt hogy miért ilyen önző, majom, idegesítő, idióta, nagyképű....-és még soroltam volna ha nem fogja be számat a kezével.
-Nem mondhatsz ilyeneket a bátyádra.-rázta a fejét.
-Nem érdekel. -rázta a fejem. Elvettem az éjjeli szekrényemen lévő családi képemet amin rajta volt apa, anya és én. Niall nem volt rajtam, akkor sem volt itthon. -Már mindenkit elveszítettem. -folytak le könnyeim az arcomon. Louis nem szólt semmit csak magához ölelt. Halkan dúdolt valami dalt de nem ismertem, mégis megnyugtatott, de nem annyira hogy a könnyeim is elapadjanak. Pár perc múlva halkan szipogva húzódtam el tőle. Csak néztem a szemébe amibe sajnálat volt, tisztán kivehető sajnálat. A hasam hirtelen és hangosan kordult meg, mire rá tettem a kezem.
-Gyere, egyél valamit. -állt fel és kezét nyújtotta felém, vonakodva de elfogadtam. Vállamnál fogva húzott magához és így mentünk le a konyhába. Niall tekintete szinte lyukat ütött a hátamba de nem érdekelt.  Épp a fagyasztóból vettem volna ki a mirelit pizzát mire megszólalt a csengő. Gyorsan szedve a lábaimat mentem az ajtóhoz, hogy még véletlenül se Niall nyissa ki. Kinyitva az ajtót szembe találtam magam Nina nénivel. Szemei pirosak voltak a sírástól és sajnálat tükröződött arcáról.
-Jaj kis csillagom.  -ölelt meg mire mind a ketten eleresztettük könnyeinket. Becsuktam az ajtót és a nappaliba mentünk. Nem érdekelt kik vannak ott, ne érdekelt hogy azt sem tudják hogy kit ölelgetek. A kanapén ülve egymás vállára hajtva fejünket sírtuk ki magunkat.
-Miért mindig engem kell büntetni? -kérdeztem szipogva, szemeibe nézve.
-Nem tudom csillagom, de ugye tudod hogy rám mindig számíthatsz? Rendben? Bármiben. -fogta keze közé az arcom és hüvelyk ujjával simogatta.
-Tudom, és köszönöm. -suttogtam.
-Ömm. -hallottam meg egy hangot a hátam mögött. Nina néni felé nézett majd felállt és köszöntötte.
-Niall! -ölelte meg mire bátyám szemében könnyek gyűltek össze. -Mi történt vele? -kérdezte Nina néni már a kanapén ülve és zsebkendőt gyűrögetve ujjai között.
-Az orvos, és a rendőrök is azt mondták hogy egy szemtanú látta hogy kiszáll a kocsiból a parkolóban, és egy figyelmetlen sofőr fordult be, de nagy sebességgel így apa kocsijába ütközött ahol apa is volt. -hajtotta le fejét Niall, és könnyeit törölgette. Nina néni csak szótlanul hallgatta ahogy én is. Még beszélgettek egy kicsit de én arra nem voltam kíváncsi így felmentem a szobámba, hiába nem ettem de éreztem hogy egy falat sem menne le a torkomon. Az ágyamban lassan álomba sírtam magam.

~1. Rész~

Sziasztok!  Itt lenne az első rész. Bevallom nem érzem valami jónak de idővel bele jövök ígérem! Jöhetnek hozzá a komik. Hideg, meleg :)
Jó olvasást!   


2013.11.15

Miután apa elment úgy gondoltam fel megyek a szobámba. Bent azt ágyon ülve, felmentem skype-ra ahol egy névtelen valaki videóhívást kedvezményezett. Fel vegyem? Mi van ha Dan az és mondani akar valamit, én meg nem veszem fel? De ha valaki más az mondjuk egy rajongó? Jó tudom hogy ahhoz hogy valaki hívhasson el kell fogadnod a bejelölést, és akkor tudnom kéne hogy kinek fogadom el, de na. Végül úgy döntöttem hogy elfogadom. Rákattintottam a "válasz videóval"-ra és már ugrott is be az ablak ahol...ahol Niall volt?De hisz ő nem is volt meg nekem a skype-on, sőt sehol sem, na jó twittert kivéve! Tágra nyílt szemekkel figyeltem a képernyőt.
-Szia húgi! -vigyorgott bele a kamerába. Ugye ezt most nem gondolja komolyan?
-Mi van? -vágtam hozzá.
-Nyugi már csak beszélgetni akarta a kis húgommal. Na szóval mi van veled? -hogy lehet ekkora pofája?
-Hagyj békén James! -és letettem. Mit képzel magáról? Hogy csak úgy ismeretlenül felhív és jó pofizik mikor nem képes még apához sem eljönni. Van képe? Ehhez már pofa kell! Mérgemben inkább kikapcsoltam laptopom és lementem a földszintere majd kimentem az udvarra.A hideg levegő megcsapott így gyorsan visszamentem és vettem fel egy kabátot. Leültem a hintaszékre és csak néztem ki a fejemből és gondolkoztam. Miért nem jutott ki nekem is egy normális élet? Egy anyával, egy apával, és egy szerető fiútervtérrel? Miért jutott nekem ez az élet? Mit ér az életem most így hogy nincs se anyám, se szerető testvérem, csak egy kiváló apukám van. Mi lett volna ha Niall nem megy az X faktorba, és nem lett volna egy híres fiúbanda egyik énekese? Milyen lenne ha nem kapnék minden nap olyan pillantást amivel eltudnának küldeni egy melegebb éghajlatra? Ha meg tudnék bízni az emberekben, és nem kéne attól félnem hogy csak azért vannak velem, hogy a banda közelébe kerülhessenek? Ha egy felhőtlen boldog életet élhetnék? Annyi "ha" kezdésű kérdés és "milyen" kérdés és én azokra sosem fogok választ kapni.
Gondolat menetemből a telefonom hangos csörgése zökkentett ki. Elővéve a zsebemből meg sem nézve ki hív emeltem a fülemhez.
-Igen? -szóltam bele.
-Szia Mel, én vagyok az Dan.-hallottam meg Dan hangját a vonal túlsó végéből.
-Szia Dan! Mit szeretnél? -kérdeztem már vidámabban.
-Na akkor jössz bulizni?
-Mikor mennénk? -
-Úgy egy óra múlva ott leszek érted ha jössz.
-Várlak! -mondtam és már bontottam is a vonalat. Dan-el sokat járunk el bulizni és ha valamelyikünk tud egy új helyet rögtön szól a másiknak. Felpattanva a hinta székből indultam befelé. Fel akasztottam a kabátom majd fel is mentem a szobámba készülődni.
 Háromnegyed óra múlva már teljesen felöltözve álltam az egész alakos tükröm előtt. Kis nézelődés a tükörben és rájöttem hogy lehetett volna jobb is de már nem öltözhettem volna át mivel negyed óra alatt nem lettem volna készen.Zsebre tettem a telefonom és a pénzem és mentem is le. Amint leértem Dan már a csengőt nyomkodta. Miután kinyitottam az ajtót mentünk is.
  Már egy órája itt vagyunk és fergeteges a hangulat! Mindenhol tinik vagy bulizni vágyó felnőttek. Dan-el már leküldtünk pár kör alkoholt. Én már kezdtem érezni a hatását de még mindig nem álltam le.
-Gyere menjünk táncolni!-mondta a fülembe Dan mivel a hangos zenétől nem igen hallottuk egymást. Kézen fogva érkeztünk meg a ráncparkettra. Felemelt kézzel ringattam a csípőm a zene ütemére. Majd ahogy gyorsult egyre jobban feloldódtam és önfeledten táncoltam Dan-el. Már egy ideje táncoltunk és ittunk, egyszer csak mikor a telefonom rezegni kezdett a zsebemben. Megfogtam Dan kezét és a pulthoz húztam. Leültem az egyik székre és elővettem a mobilom ami azóta rezget. Egy ismeretlen szám hívott. Elhúztam a zöld kis ikont az ujjammal és a fülemhez emeletem a telefont.
-Igen? Itt Melody Horan! -szóltam bele a telefonba.
-Üdvözlöm a nevem Dr. Dapher a woodbourne kórház egyik orvosa. Maga Bobby Horan hozzátartozója? -mi van? Minek hív engem egy orvos? Miért kérdez az apámról? Mi folyik itt? Bár a pia egy kicsit, na jó nagyon megártott de még tudtam gondolkozni. 
-Üdvözlöm, igen a hozzátartózója vagyok, vagyis a lánya. Segíthetek valamiben? -Dan csak furcsán nézett rám de én csak leintettem és próbáltam kijutni az épületből hogy jobban halljam mit mond az orvos. 
-Az édesapját elütötték, most épp a műtőben van...-az orvos szavait hallva nem akartam hinni a fülemnek. Nem ez nem történhetett meg! Ez csak egy rossz vicc. Az alkohol hatása szinte azonnal eltűnt belőlem.
-Mi ez nem igaz! Biztos csak össze keverték valakivel! -akadtam ki egy kicsit. -Ne szórakozzon velem, ez nem vicces!
-Hölgyem kérem nyugodjon meg. Száz-százalékig biztosak vagyunk benne hogy az ön édesapja fekszik épp bent a műtőben. -mondta teljes komolysággal a hangjában. Istenem miért büntetsz? A szemem könnyek kezdték szúrni.
 -És-és mit lehet tudni az állapotáról? -kérdeztem nagyokat sóhajtva. Próbáltam nyugodt maradni, hisz az csak rontott volna a helyzeten ha bepánikolnék.
-Az édesapja életveszélyben van. Eltört négy bordája és belsővérzése van. A fején is vannak sérülések, valamint eltört a jobb comb csontja is. A szíve kétszer is leállt de vissza tudtuk hozni. -mondta és én úgy törtem ki zokogásba. Kezem a szám elé tartottam, és próbáltam nem hangosan zokogni.
-Hol-hol van? Me-melyik kórházban? -nyögtem ki nagy nehezen.
-Woodbourne-i kórházban. Hölgyem az apja állapota egyre rosszabb.-mondta sajnálattal a hangjában.
-Amilyen gyorsan csak tudok ott leszek! -mondtam majd elköszöntem és bontottam a vonalat.Leintettem egy taxit, beszálltam, elmondtam hogy hova akarok menni, és már úton is voltam a kórház felé. A kezem remegett, gondolom a sminkem is már csak egy nagy paca a fejemen de most nem érdekelt. Írtam Dan-nek egy üzenetet hogy ne haragudjon de mennem kellett. A sírásom még akkor sem csillapodott mikor az orvoshoz értem.
-Maga Miss Horan? -kérdezett a 30 év körüli férfi.
-Igen. Mi van az apámmal? -kérdeztem egyből. Nem tudtam másra gondolni csak rá.
-Nem volt változás azóta amióta beszéltünk. -mondta. -Próbáljon egy kicsit megnyugodni. Az egyik nővér nemrég hívta fel Niall Horan-t így ő is két óra múlva itt lesz. -mondta és távozott. Minek kellett fel hívniuk Niall-t? Jött a kérdés amire persze nagyjából tudtam a választ. A fia. A fia így joga van tudni hogy mi van az apjával. Őszintén szólva meglepődtem mikor azt mondta hogy 2 óra múlva itt lesz. Mi az Niall Horan képes eljönni? Hihetetlen. Az ajtóra néztem amire az volt írva hogy műtő. Szóval itt vagy apukám. Remélem újra a régi leszel és majd vidáman fogsz engem piszkálni, azzal ha reggel kócos fejjel, álmosan megyek majd ismét feléd, és te csak nevetni fogsz és azt mondani hogy "így olyan vagy mint akit most mostak ki" és én ezen csak nevetni fogok. Kérlek legyen így. Hisz te olyan erős ember vagy! Nem hagyhatod itt a lányod és...és a fiad! Egyszer hagy legyek önző és mondjam azt hogy, kellesz nekem! Ne hagyj itt! A sós cseppek arcomon egymás után folytak le és én nem álltam útjukat. A nadrágomra pottyantak és szívódtak fel az anyagban és a szemfestéktől kékes-fekete pacát hagyva rajta. A szék amin ültem nem volt kényelmes így felálltam és az egyik ablakhoz sétáltam. Homlokom az üvegnek döntöttem és csak csendben zokogtam és biztattam magam, hogy minden rendbe jön és újra együtt leszek apával.
    Léptek zaját lehetett egyre közelebbről hallani de én akkor sem fordultam meg az üvegtől. Csak tovább sírtam. Honnan van ennyi könnyem? Ez tényleg hülye kérdés volt Melody! A léptek mellém érve abbamaradtak majd egy kezet éreztem a vállamon.
-Melody -hallottam egy megtört hangot. Tudtam kié.
-Ne érj hozzá! Utállak Niall! Utállak! -csattantam fel  és ütöttem le a kézét a vállamról.
-Hogy van? -kérdezte figyelmen kívül hagyva előbbi mondatomat. Rá néztem bele kék szemeibe amik pirosak voltak, gondolom a sírástól.
-Az orvos azt mondta hogy életveszélyben van. Érted életveszélyben?! -kiabáltam  rá és nem érdekelt, hogy egy kórházban vagyunk. A körülötte lévő fiúk csak engem lestek. Hát nem csodálom, hisz  nem is tudták, hogy én élek, vagy hogy létezek!
-Ne ordibálj rám! Nem én tehetek róla, oké? -akadt ki ő is.
-Hölgyem, uram kérem ne kiabáljanak, ez itt egy kórház. -mondta az egyik kedves nővér. Arrébb mentem Niall -től és a többiektől majd leültem az egyik székre és vártam. Kicsivel később egy orvos jött ki a műtőszobából.

Prológus

 Hi! Itt a prológus és nem tudjátok elképzelni mennyire izgatott vagyok!  Kérlek titeket hogy írjatok kommetet hogy jó-e  vagy sem.  Terjesszétek a blogot hátha valamelyik ismerősödnek megteszik és olvasná :)   

Remélem elnyeri a tetszéseteket! Puszi! Jó olvasást!

Éreztétek már úgy hogy valami, vagy inkább úgy fogalmazok hogy valaki hiányzik az életetekből? Én sajnos igen. Viszont tudom is hogy ki az a személy aki nekem hiányzik, minden nap, minden órában, minden percben. Ő nem már mint anya, és nem más. Épp a melegítőnadrágomba bújok bele, mikor is meghallom apa hangját.
-Melody, kicsim kész a reggeli! -kiabált fel édesapám.
-Máris megyek!
Nos itt vagytok! Mint ahogy már megtudhattátok apumtól a nevem Melody, a teljes nevem  Melody Angel Horan. Most biztos fel merül benned valami a Horan név hallatán. Nos igen Niall Horan, az én bátyám...
-Na végre már azt hittem soha nem érsz ide!-zökkentett ki apum.-Hova mégy? Futni? -kérdezgetett.
-Igen.-mondtam, és leültem az asztalhoz majd enni kezdtünk. Mindig a kedvemben jár mint most is, hisz tudja a tojásrántotta a kedvencem. Nagy falatokban tüntettem el a tányérról. -Köszönöm apa nagyon finom volt!-pattantam fel majd adtam neki egy nagy cuppanós puszit. -De most megyek. Fél óra, vagy több és jövök! -kiáltottam már az ajtóban állva.
-Oké! Szeretlek!-szólt utánam.Az ajtót bezártam majd kiérve a kapun bedugtam a fülesem a fülembe majd elindítottam egy zenét. Nos hogy képben legyetek Niall az én bátyám. Régen nagyon jó viszony volt köztünk mindent elmondtunk egymásnak, együtt csináltunk minden hülyeséget, kikértük egymás véleményét. Egyszóval mi voltunk a jó testvériség megtestesítője... igen csak voltunk. Szomorú hogy ezt kell mondanom. Niall-el most már olyan a viszonyunk mint...nem is tudok rá hasonlatot találni. Talán mint két egymás gyűlölő ember? Igen valahogy ilyesmi. Mióta belecsöppent, az úgymond "sztárvilágba", és anyukánk meghalt azóta nem foglalkozunk egymással. Bár nem is anyu az oka, hanem inkább Niall maga. Inkább elmesélem hogy is volt.
    Anyával éppen hazafelé tartottunk az egyik plázából, Niall szülinapjára készülődtünk.
-Anya, ha vége lesz Niall szülinapjának akkor másnap elmenjünk vásárolni? -kérdeztem igazgatottan, anya csak mosolyogva bólogatott.
-Még szép hogy elmegyünk! Szükség van egy kis anya-lánya napra, ugye?  -kacsintott.Anya olyan volt nekem mint egy jó barátnő és anya egyben. Mindent megbeszéltünk egymással.Elmondtam neki az első pasi ügyem, na nem perverzségre gondolni! Az még nem törtét meg! Megbeszéltük a tanulmányaim. Segített ha magam alatt voltam, ha apa mérges volt rám ő a védelmemre állt. Egyszóval ő volt a mindenem, a lelki támaszom.
-Igen-bólogattam boldogan. Anya telefonja hirtelen csörögni kezdett így felvettem és kihangosítottam
-Szia Drágám! -köszönt a telefonba apa 
-Szia! -mondtuk kórusba mire apa csak nevetett. 
-Hol vagytok? -kérdezte, érezni lehetett a hangján hogy mosolyog.
-Már az autópályán drágám! -adott anya választ.
-Értem akkor nem is zavarok, vigyázzatok magatokra várlak haza! Szeretlek, sziasztok! -küldött puszit telefonon keresztül. 
-Szeretüünk!! -kiabáltuk egyszerre majd lenyomtam a telefont. Nyomkodtam még egy kicsit majd a helyére tettem.Hirtelen hangos dudaszót halottam, felkaptam a fejem és láttam hogy egy óriási kamion épp a mi sávunkban jön velünk szemben. Sikítottam, anya pedig próbált eltérni előle de nem sikerült... A kocsi és a kamion összement, mi a kocsival kétszer átfordultunk majd mikor megállt a kocsi anyára néztem. Remegtem és sírtam, a fejem nagyon fájt, de az oldalam jobban. Anya engem nézett a szemeiből patakokban folytak a könnyek, a feje vérzett, a szeme már nem csillogott úgy ahogy mindig is csillogott, szólásra nyitotta ajkait majd szinte lehelte a szavakat.
-Szeretlek titeket mond meg ezt Niall-nek is... Légy jó kislány Angel... szeretlek...-alig lehetett hallani gyönyörű hangját de én mégis kristály tisztán hallottam. 
-Én is szeretlek, de na búcsúz hisz te velem maradsz! Kérlek Anya! -zokogtam majd megsimítottam arcát.
-Sajnálom kincsem...-ez volt az utolsó szava. Szemeit lehunyta....örökre. 
-Anyaa.-zokogtam, a levegőt egyre nehezebben vettem, szédültem, a fejem zúgott, és minden elhomályosult.
  Mikor újra kinyitottam a szemem, egy kórházban voltam, apa az ágyam mellett ült és piros kisírt szemeivel engem nézett, hüvelyk ujjával pedig a kézfejemet simogatta. Apa elmesélt mindent hogy, mikor elájultam a mentősök oda értek, engem szedtek ki elsőnek a kocsiból és egyből kórházba szállítottak onnan pedig a műtőbe. Anya...anya pedig...meghalt. Mikor apa elmondta sírtam, nem is inkább úgy mondanám, zokogtam, vagy inkább a megfelelő szó rá inkább a bőgtem. Nem érdekelt hogy mindenem fájt nem érdekelt hogy szinte az egész kórhát hallja, sőt, azt akartam hogy tudja meg mindenki hogy egy csodálatos embert vesztettünk el. Apa elmondta még azt is hogy én is majdnem itt hagytam őt, őket, mivel már a temetés is lezajlott, igen több mint egy hétig feküdtem kómában. De ami a legfelháborítóbb az, az hogy Niall nem volt képes engem meglátogatni, apa elmondta hogy Niall azt mondta neki hogy nem tud bejönni mert neki túl sok lenne. Azóta sem mondtam el Niall-nek hogy anya mit üzent neki, nem, nem mondom el, nem érdemli meg!  Miután ki engedtek a kórházból nem haza mentem hanem egyenesen a temetőbe, anya sírjához.  Azóta mindig viszek neki ki egy szál rózsaszín szegfűt, mert az volt a kedvence. Azóta nem is beszéltem Niall-el, mikor hazajött mikor épp szünetük volt, én inkább felmentem a szobámba és bezárkóztam, vagy elmentem a temetőre, esetleg jártam a boltokat. 
-Melody angyalom hát nem fogsz megfázni!? -zökkentett ki egy kedves idős néni hangja,  Nina nénié. Ő volt az akinek ki öntöttem a szívem anyám halála óta, minden héten legalább 2-szer ki viszem neki a kutyáját Bond-ot.
-Csak nem! -nevettem és odaszaladtam hozzá, adtam az arcára egy puszit majd megöleltem. Olyan nekem mint ha a mamám lenne. -Ma ki viszem Bond-ot ha jó!?-mondtam neki miután elengedtem.
-Igen persze hogy jó lesz drágám, már vár rád. Mond csak miért sírsz? -kérdezte, az arcomhoz emeltem a kezem és valóban sírtam, az egész arcom könny áztatott volt.
-Ohh, izé... csak anyára gondoltam.-hajtottam le a fejem, hangom halkabb lett.
-Ohh bogaram! -ölelt meg, és belőlem kitört újra a zokogás.
-Úgy hiányzik! -mondtam szaggatottan.
-Tudom.-simogatta a hátam. Anya és Nina néni nagyon jóban voltak.
-Annyi mindent el akartam neki még mondani,  tanácsot kérni tőle...-zokogtam jobban. Hiába telt már el 2 év nekem mégis olyan mintha tegnap történt volna.
-Shh -nyugtatott. Pár perc elteltével sikerült összeszednem magam, s bementünk a házba és hívtuk Bond-ot. Miután sikeresen rá tettem a hámot el is indultunk a fél órás sétánkra ami inkább volt futás, de nem bántam. Legalább kiszellőztettem a fejem, mint ilyenkor mindig.
  A parkba érve nem vettem le róla a pórázt, mivel ő olyan hogy ha le veszem róla akkor neki hiába szólnék. Kis futólépésekben haladtunk előre, a zene halkan szólt a fülemben, épp a Ariana Grande-től a Baby I,  a dallamot dúdolva haladtam előre. Mindig el voltam merülve az én kis világomban mióta anya meghalt, anyán kívül nem volt barátnőm, nem bíztam eléggé az emberekben, már nem tudtam. Régen volt egy barátnőm mindent tudott rólam, de egyszer valamiért megharagudott és mindenkinek kikürtölte a titkom, azóta inkább senki felé nem nyílok meg, jó így nekem, egyedül.
-Mel! -hallottam egy közeli hangot. Megálltam majd hátra fordultam, Dan volt az, ő az egyetlen akivel szóba álltam anyám halála után -persze apát, és Nina nénit kivéve- bár neki sem mondtam el túl sok mindent de ha mondjuk bulizni akartam menni vagy csak unatkoztam akkor mehettem hozzá.
-Szia! Már vagy 10-szer szóltam.-állt meg előttem és térdére támaszkodva próbálta elkapni lélegzetét.
-Upsz, bocsi nem figyeltem. -nevettem el magam, Bond szokás szerint húzni kezdte a pórázt így tolatva mentem.
-Naa várj meg! Most köptem ki a tüdőm te meg már itt is hagysz! -kocogott hozzám. Erre csak rámutattam a kutyára.  -Mindegy. -legyintett.-Nem jössz majd el ma este velem egy buliba? -kérdezte
-De-vágtam rá. Mióta anya meghalt apa nem bánja ha elmegyek bulizni vagy bármi más, nem érdekli, csak az a kifogása hogy ne terhesen jöjjek haza... azt hiszem ezt megértem. -Hova megyünk? -kérdeztem rá egy kis idő tán.
-Ugyan oda ahol egy hete voltunk.-van egy hely ahova nagyon gyakran járunk, és hogy mikor jövünk ki...nos az gyakran homályos. -Niall még most sem jött el? -kérdezte.
-Nem, szerintem csak becsapta apát, bár én nem is bánom hogy nem jön. -rántottam vállat. Niall már másfél hete mondta apának hogy eljön meglátogatni minket, vagy inkább őt mert én úgyis elfogom kerülni. A banda csak úgy tudja hogy Niall-nek van egy húga, de amúgy még sose láttak....szerencsére. Az x-faktorba csak apa és anya kísérte el mivel én otthon nyomtam az ágyat megfázva és törött bokával, hogy azt hogy csináltam? Úgy hogy táncoltam,  és egy rossz lépés során ez lett belőle, néha ha rosszul lépek még mindig belehasít az eget rengető fájdalom és olyankor nem érdekel hol vagyok le kell ülnöm vagy nem lépek rá. Szörnyű de mást nem tudok csinálni. Állítólag még egy műtétet kellene csinálni de azt nem akarom bevállalni. Félek. 
-Lehet.-hümmögött.-Na de én megyek. Szia! -fordult le a sarkon mivel időközben kiértünk a parkból. Még két utcányit sétáltunk végül hazavittem Bond-ot. Kicsit még beszélgettem Nina nénivel utána hazamentem, lezuhanyoztam, felvettem egy tiszta ruhát és lementem apához.
-Kicsim jó hogy jössz! Kell valami a plázából? -értem be a nappaliba.
-Nem, most minden van ami kell, bár egy új nyaklánc jól jönne.-nevettem el magam.
-Megkapod.-adott puszit a homlokomra.
-Jaj apa csak vicceltem! -öleltem meg.
-Nem baj akkor is kapsz egyet.-engedett el. -Na megyek mert így soha nem érek haza.-nevetett.
-Menjek veled? -kérdeztem követve őt az előszobába.
-Nem kell, menj nézd meg fent van-e Dan a skype-on, hívott telefonon és kérdezte hol vagy.
-Már találkoztam vele a parkban.-mosolyogtam
-Rendben, szia kicsim, szeretlek! -dobot puszit amit én kuncogva el is "kaptam".
-Én is szeretlek, siess haza! Várlak! -dobtam én is puszit mire ő is "elkapta". Bezárta az ajtót én pedig felmentem a szobámba. Elővettem egy vaskos könyvet és elkezdte olvasni.