~8. Rész~

 Sziasztok! Úgy döntöttem hozom a részeket, de őszintén szólva fogalmam sincs milyen időközönként. Nem hiszem, hogy kis beszámolót kellene tartanom, szóval aki azt akarja az ír ask-on. 

Előre is Boldog új évet kívánok nektek, és utólag is remélem hogy jól telt a Karácsonyotok!

Köszönöm a fejlécet Feu Ninon Foilot-nak! Szerintem nagyon szép.

 Remélem tetszeni fog a rész. 

Jó olvasást!

Óvatosan léptem ki a ház takarásából, s mikor megtettem egy lépést egy ág tört el a talpam alatt. Niall felém kaptam a tekintetét. Szemöldökét összeráncolva nézett rám, miközben én tovább lépdeltem felé.
-Kivel beszéltél? -mondtam kicsit hangosabban, hogy az esőtől hallja. Szememmel hunyorogtam mert az eső a arcomba csapott.
-Nincs közöd hozzá Melody! -állt fel és egyik kezével hátratúrta a homlokára tapadt ázott tincseit. Felhorkantottam, még hogy nincs hozzá közöm?! Hisz rólam beszélt! Meg akartam szólalni de ő újra megszólalt.- Amúgy is, mit keresel te idekint?
-Ugyan azt amit te! És igenis van hozzá közöm, Niall! Ne tagadd, tudom, hogy rólam volt szó! -álltam meg előtte pár méterre.
-Nem rólad volt szó! Mégis honnan veszed? -nevetett fel erőltetetten.
-Akkor mégis kiről? Hmm? Adj rá ésszerű választ! -tártam ki a karjaim, s szemeibe néztem.
-Nem mindegy az neked?! Nem vagy az anyám, hogy mindenről tudnod kéne! -Niall ijedten kapta rám a tekintetét mikor utolsó mondta kicsúszott a száján. A levegőm bennrekedt, szemeimben összegyűltek a könnyek, de csak becsuktam a szemem és reszelősen engedtem ki egy nagy sóhajt.  Torkomban gombóc nőt, én pedig harcoltam a sírás ellen. Nem. Sírhatok. -mondogattam magamban.
-Elegem van a hazugságokból! -suttogtam, s ráemeltem könnyes tekintettem.- Mindig csak hazudsz! Elég a hazugságokból! -kiabáltam. Kiabáltam mert nem bírtam tovább, fájt az, hogy felhozta anyát, fájt az, hogy rezzenéstelenül hazudik a szememben, fájt az, hogy ott kellett lennem.
-Melody, ne gyerekeskedj! -lépet egyet felém de én kettőt hátráltam. Megrázta a fejét ismét hátratúrta az ázott tincseit.- Nem hazudtam! Tényleg nem rólad volt szó! -ismét hazudott, tudom.
-Hazug vagy Niall. -köptem felé a szavakat, hátráltam majd hátat fordítottam és futni kezdtem. Futottam azért, hogy ne kelljen vele szembe állnom, hogy ne hazudjon tovább a szemembe, hogy ne lássam őt. Az eső még jobban esni kezdett így csak homályosan láttam mindent az "esőfüggöny" miatt. A telefonomat  a kezemben fogtak, hogy el ne hagyjam, miközben lábaimat fürgén szedtem. Szememből folytak a könnyek de azok egybefolytak az esővel. Lélegzetvételeim szaporák és rendezetlenek voltak, de nem érdekelt. A fülemet az eső zaján kívül más zajok is megcsapták, mégpedig  szárnycsapások. Egy másodpercre néztem hátra, s azon nyomban megpillantottam Niall-t ahogy az égen szállva közeledik felém. A lábaimat még jobban rakosgattam egymás elé de egyre közelebbről jött a zaj, s már a hangja is társult hozzá.
-Állj meg! Állj már meg Melody! -nem is figyelve a hangjára tovább futottam. Újra hátra néztem, s rájöttem: alig 2 méterre van tőlem. Jobb lábam megcsúszott az esős járdán így kicsit megtántorodtam de mikor egy kéz érintettem meg a vállam, újra futásnak eredtem. Nem akartam mást csak azt, hogy hagyjon békén.
-Menj el! Hagyj békén! -kiabáltam, de akkor két kéz nyúlt a hónom alá és a talpaim nem érintették a földet. Felemelt.- Úristen! Tegyél le! -bepánikoltam mikor több mint két méter magasan szálltunk.- Niall tegyél le! Hallod? Félek! -kezdtem el újra sírni, hiszen nem szeretem így a magasságot. Régen voltunk már így fenn, hogy ő megfogott és felemelt, majd néhány centire a föld fölött szálltunk, mivel tudta azt, hogy félek a magasban. Az nem zavar ha lenézek valahonnan, vagy repülőn ülök, csupán az zavar ha így repkedünk... Félelmetes.
-Nyugi foglak! -jót kuncogott az én félelmemen, de inkább elengedtem a fülem mellett megszólalását.
-Félek. -suttogtam. Éreztem ahogy remeg a testem, s ez még jobban megijesztett. A csuklóm lüktetett és az adrenalin szintem ütötte a richter  skálát...
Fel sem fogtam mennyi ideig voltunk a magasban csupán arra lettem figyelmes, hogy a lábaim alatt talaj van. Lenéztem és láttam hogy egy csónakban álltunk. Szuper...jobb helyre nem is tehetett volna le... Komolyan ő is tudja, hogy nem tudok úszni, erre pedig ide hozz egy tó közepére... Azt akarja, hogy minél hamarabb feldobjam a talpam?
-Na akkor beszélgessünk. -ült le nyugodtan, s szárnyával pedig a víz felszínét súrolta. Az állam leeset, ez most komoly?!
-Komolyan, Niall?! -rivalltam rá, és léptem egyet felé, de akkor a csónak billegni kezdett. Na jó, inkább nem mozdulok...
-Miért is ne? -tárta szét a karjait, s azzal együtt tárta szét a szárnyait is. Megráztam a fejem, kezemmel pedig hátra túrtam az eső áztatta tincseim.- Így legalább nem  tudsz elszaladni. -rántott vállat.
-Te nem vagy normális! -rivalltam rá.
-Na jó, inkább hagyjuk  ezt a témát! -dörzsölte meg az arcát.
-Jó, akkor mond el, hogy kivel beszéltél és miért voltam én a téma? -mellkasom előtt összefontam a karjaim, s próbáltam nem arra gondolni, hogy ha megmozdulok akkor a csónak himbálózni kezd.
-Már mondtam! Nem rólad volt szó!
-Niall, nem vagyok gyerek, se hülye, se pedig süket! -idegességemben inkább hátat fordítottam neki.
-Pedig nagyon gyerekesen viselkedsz. -nem mondta fen hangon, nem mondta idegesen, mindinkább mondta nemtörődöm módon.  Ezután nem beszéltünk, én nem fordultam meg, ő pedig nem szólt semmit, egyedül az eső hangját lehetett hallani, ami még mindig megállás nélkül kitartóan szakadt.
Bambulásomból a csónak billegése szakított ki. Ijedtemben megfordultam, hiszen tudtam, hogy Niall csinált valamit. Miután 180 fokos fordulatot vettem nagy meglepetés fogadott: Niall elment.Pánikba estem. Hogy képzeli azt, hogy itt hagy egy rohadt tó közepén?! Még úszni se tudok! Niall Horan te idióta!