Jó olvasást!
2013.11.15
Miután apa elment úgy gondoltam fel megyek a szobámba. Bent azt ágyon ülve, felmentem skype-ra ahol egy névtelen valaki videóhívást kedvezményezett. Fel vegyem? Mi van ha Dan az és mondani akar valamit, én meg nem veszem fel? De ha valaki más az mondjuk egy rajongó? Jó tudom hogy ahhoz hogy valaki hívhasson el kell fogadnod a bejelölést, és akkor tudnom kéne hogy kinek fogadom el, de na. Végül úgy döntöttem hogy elfogadom. Rákattintottam a "válasz videóval"-ra és már ugrott is be az ablak ahol...ahol Niall volt?De hisz ő nem is volt meg nekem a skype-on, sőt sehol sem, na jó twittert kivéve! Tágra nyílt szemekkel figyeltem a képernyőt.-Szia húgi! -vigyorgott bele a kamerába. Ugye ezt most nem gondolja komolyan?
-Mi van? -vágtam hozzá.
-Nyugi már csak beszélgetni akarta a kis húgommal. Na szóval mi van veled? -hogy lehet ekkora pofája?
-Hagyj békén James! -és letettem. Mit képzel magáról? Hogy csak úgy ismeretlenül felhív és jó pofizik mikor nem képes még apához sem eljönni. Van képe? Ehhez már pofa kell! Mérgemben inkább kikapcsoltam laptopom és lementem a földszintere majd kimentem az udvarra.A hideg levegő megcsapott így gyorsan visszamentem és vettem fel egy kabátot. Leültem a hintaszékre és csak néztem ki a fejemből és gondolkoztam. Miért nem jutott ki nekem is egy normális élet? Egy anyával, egy apával, és egy szerető fiútervtérrel? Miért jutott nekem ez az élet? Mit ér az életem most így hogy nincs se anyám, se szerető testvérem, csak egy kiváló apukám van. Mi lett volna ha Niall nem megy az X faktorba, és nem lett volna egy híres fiúbanda egyik énekese? Milyen lenne ha nem kapnék minden nap olyan pillantást amivel eltudnának küldeni egy melegebb éghajlatra? Ha meg tudnék bízni az emberekben, és nem kéne attól félnem hogy csak azért vannak velem, hogy a banda közelébe kerülhessenek? Ha egy felhőtlen boldog életet élhetnék? Annyi "ha" kezdésű kérdés és "milyen" kérdés és én azokra sosem fogok választ kapni.
Gondolat menetemből a telefonom hangos csörgése zökkentett ki. Elővéve a zsebemből meg sem nézve ki hív emeltem a fülemhez.
-Igen? -szóltam bele.
-Szia Mel, én vagyok az Dan.-hallottam meg Dan hangját a vonal túlsó végéből.
-Szia Dan! Mit szeretnél? -kérdeztem már vidámabban.
-Na akkor jössz bulizni?
-Mikor mennénk? -
-Úgy egy óra múlva ott leszek érted ha jössz.
-Várlak! -mondtam és már bontottam is a vonalat. Dan-el sokat járunk el bulizni és ha valamelyikünk tud egy új helyet rögtön szól a másiknak. Felpattanva a hinta székből indultam befelé. Fel akasztottam a kabátom majd fel is mentem a szobámba készülődni.
Háromnegyed óra múlva már teljesen felöltözve álltam az egész alakos tükröm előtt. Kis nézelődés a tükörben és rájöttem hogy lehetett volna jobb is de már nem öltözhettem volna át mivel negyed óra alatt nem lettem volna készen.Zsebre tettem a telefonom és a pénzem és mentem is le. Amint leértem Dan már a csengőt nyomkodta. Miután kinyitottam az ajtót mentünk is. Már egy órája itt vagyunk és fergeteges a hangulat! Mindenhol tinik vagy bulizni vágyó felnőttek. Dan-el már leküldtünk pár kör alkoholt. Én már kezdtem érezni a hatását de még mindig nem álltam le.
-Gyere menjünk táncolni!-mondta a fülembe Dan mivel a hangos zenétől nem igen hallottuk egymást. Kézen fogva érkeztünk meg a ráncparkettra. Felemelt kézzel ringattam a csípőm a zene ütemére. Majd ahogy gyorsult egyre jobban feloldódtam és önfeledten táncoltam Dan-el. Már egy ideje táncoltunk és ittunk, egyszer csak mikor a telefonom rezegni kezdett a zsebemben. Megfogtam Dan kezét és a pulthoz húztam. Leültem az egyik székre és elővettem a mobilom ami azóta rezget. Egy ismeretlen szám hívott. Elhúztam a zöld kis ikont az ujjammal és a fülemhez emeletem a telefont.
-Igen? Itt Melody Horan! -szóltam bele a telefonba.
-Üdvözlöm a nevem Dr. Dapher a woodbourne kórház egyik orvosa. Maga Bobby Horan hozzátartozója? -mi van? Minek hív engem egy orvos? Miért kérdez az apámról? Mi folyik itt? Bár a pia egy kicsit, na jó nagyon megártott de még tudtam gondolkozni.
-Üdvözlöm, igen a hozzátartózója vagyok, vagyis a lánya. Segíthetek valamiben? -Dan csak furcsán nézett rám de én csak leintettem és próbáltam kijutni az épületből hogy jobban halljam mit mond az orvos.
-Az édesapját elütötték, most épp a műtőben van...-az orvos szavait hallva nem akartam hinni a fülemnek. Nem ez nem történhetett meg! Ez csak egy rossz vicc. Az alkohol hatása szinte azonnal eltűnt belőlem.
-Mi ez nem igaz! Biztos csak össze keverték valakivel! -akadtam ki egy kicsit. -Ne szórakozzon velem, ez nem vicces!
-Hölgyem kérem nyugodjon meg. Száz-százalékig biztosak vagyunk benne hogy az ön édesapja fekszik épp bent a műtőben. -mondta teljes komolysággal a hangjában. Istenem miért büntetsz? A szemem könnyek kezdték szúrni.
-És-és mit lehet tudni az állapotáról? -kérdeztem nagyokat sóhajtva. Próbáltam nyugodt maradni, hisz az csak rontott volna a helyzeten ha bepánikolnék.
-Az édesapja életveszélyben van. Eltört négy bordája és belsővérzése van. A fején is vannak sérülések, valamint eltört a jobb comb csontja is. A szíve kétszer is leállt de vissza tudtuk hozni. -mondta és én úgy törtem ki zokogásba. Kezem a szám elé tartottam, és próbáltam nem hangosan zokogni.
-Hol-hol van? Me-melyik kórházban? -nyögtem ki nagy nehezen.
-Woodbourne-i kórházban. Hölgyem az apja állapota egyre rosszabb.-mondta sajnálattal a hangjában.
-Amilyen gyorsan csak tudok ott leszek! -mondtam majd elköszöntem és bontottam a vonalat.Leintettem egy taxit, beszálltam, elmondtam hogy hova akarok menni, és már úton is voltam a kórház felé. A kezem remegett, gondolom a sminkem is már csak egy nagy paca a fejemen de most nem érdekelt. Írtam Dan-nek egy üzenetet hogy ne haragudjon de mennem kellett. A sírásom még akkor sem csillapodott mikor az orvoshoz értem.
-Maga Miss Horan? -kérdezett a 30 év körüli férfi.
-Igen. Mi van az apámmal? -kérdeztem egyből. Nem tudtam másra gondolni csak rá.
-Nem volt változás azóta amióta beszéltünk. -mondta. -Próbáljon egy kicsit megnyugodni. Az egyik nővér nemrég hívta fel Niall Horan-t így ő is két óra múlva itt lesz. -mondta és távozott. Minek kellett fel hívniuk Niall-t? Jött a kérdés amire persze nagyjából tudtam a választ. A fia. A fia így joga van tudni hogy mi van az apjával. Őszintén szólva meglepődtem mikor azt mondta hogy 2 óra múlva itt lesz. Mi az Niall Horan képes eljönni? Hihetetlen. Az ajtóra néztem amire az volt írva hogy műtő. Szóval itt vagy apukám. Remélem újra a régi leszel és majd vidáman fogsz engem piszkálni, azzal ha reggel kócos fejjel, álmosan megyek majd ismét feléd, és te csak nevetni fogsz és azt mondani hogy "így olyan vagy mint akit most mostak ki" és én ezen csak nevetni fogok. Kérlek legyen így. Hisz te olyan erős ember vagy! Nem hagyhatod itt a lányod és...és a fiad! Egyszer hagy legyek önző és mondjam azt hogy, kellesz nekem! Ne hagyj itt! A sós cseppek arcomon egymás után folytak le és én nem álltam útjukat. A nadrágomra pottyantak és szívódtak fel az anyagban és a szemfestéktől kékes-fekete pacát hagyva rajta. A szék amin ültem nem volt kényelmes így felálltam és az egyik ablakhoz sétáltam. Homlokom az üvegnek döntöttem és csak csendben zokogtam és biztattam magam, hogy minden rendbe jön és újra együtt leszek apával.
Léptek zaját lehetett egyre közelebbről hallani de én akkor sem fordultam meg az üvegtől. Csak tovább sírtam. Honnan van ennyi könnyem? Ez tényleg hülye kérdés volt Melody! A léptek mellém érve abbamaradtak majd egy kezet éreztem a vállamon.
-Melody -hallottam egy megtört hangot. Tudtam kié.
-Ne érj hozzá! Utállak Niall! Utállak! -csattantam fel és ütöttem le a kézét a vállamról.
-Hogy van? -kérdezte figyelmen kívül hagyva előbbi mondatomat. Rá néztem bele kék szemeibe amik pirosak voltak, gondolom a sírástól.
-Az orvos azt mondta hogy életveszélyben van. Érted életveszélyben?! -kiabáltam rá és nem érdekelt, hogy egy kórházban vagyunk. A körülötte lévő fiúk csak engem lestek. Hát nem csodálom, hisz nem is tudták, hogy én élek, vagy hogy létezek!
-Ne ordibálj rám! Nem én tehetek róla, oké? -akadt ki ő is.
-Hölgyem, uram kérem ne kiabáljanak, ez itt egy kórház. -mondta az egyik kedves nővér. Arrébb mentem Niall -től és a többiektől majd leültem az egyik székre és vártam. Kicsivel később egy orvos jött ki a műtőszobából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése