~9. rész~

Félelem és remény.
Ez a két érzelem volt bennem miközben a csónakban összekucorodva ültem, s éreztem ahogy minden perc elteltével egyre erősödik a szél, a csónak pedig ringatózik a fodrozódó vízen, miközben egyre jobban esik. Vihar közeledik...- állapítom meg magamban, miközben fejem az ég felé emelem.
-Vagy már itt is van...-suttogom, s össze rezzenek mikor hangosan megdörren az ég.   Már egy halom SMS-t küldtem Louisnak, és hívtam is de nem vette fel. Félek. Félek mert ha ez a csónak felborul akkor tudom, itt a vég. A lapátokat már próbáltam használni de csak körbe-körbe haladtam velük. Semmire sem mentem. Viszont a remény még él bennem. Reménykedek abban, hogy egyszer csak megszólal a telefonom vagy megjelenik újra Niall és elvisz innen.
Hajam vizesen tapad a hátamra, úgy mint az ázott nadrágom a lábaimra és a felsőm a felsőtestemre. Remegek mert nincs mi meleget adjon, s kezem is fájdalmasan lüktet amiért szorosan fonom magam köré, s nem törődök azzal, hogy vigyáznom kellene rá. Az ég újra ordít egyet én pedig újra összerezzenek. -Hagyd abba. -suttogom. Mintha az ég ellenem játszana újra meg mutassa mekkora hangja is van.- Hagyd abba! -ordítok fel reményvesztetten, és könnyeim útra kelnek arcomon.- Elég! Hagyd abba!- Ordítok mert félek, ordítok mert azt akarom hogy otthon kelljek fel és apa mellettem legyen, ordítok mert nem akarok itt lenni!
Eltelik néhány perc és egy halk hangra leszek figyelmes az eső hangos zajával szemben. Fejem a  hang irányába fordítom.
-Louis. -suttogom elkerekedett szemekkel. Szárnyai ritmusos csapásokkal hozzák őt egyre közelebb, s közelebb hozzám, ő pedig folyamatosan engem néz. Legszívesebben felugranék és örömömben megölelném, de ehelyett inkább ülve maradok és hevesen lélegezve őt nézem. Óvatosan lép rá a csónakra mire az még jobban ringani kezd. Felém nyújtja a kezét de én nem merem felé nyújtani a kezem, félek, hogy ha megmozdulok akkor felborul az így is ingatag csónak. Fejem a két térdem közé hajtom, s becsukott szemekkel próbálom abbahagyni a sírást. Összerezzenek mikor kezeit a combomnál észlelem a másikat pedig a hátamnál. Mikor elemel az ingatag talajtól a csónak megbillen én pedig mint egy ijedt ötéves kisgyerek karolom át Louis nyakát és fúrom az arcomat nedves pólójába. Érzem azt, hogy nem függőlegesen áll már hanem a levegőben van, és a fejemben a vészcsengő őrült hangzavarba kezd, s még a fülem is erőteljesen becseng. Az egyik kezem a fülemre teszem, s próbálom csillapítani az erőteljes csengést. Hallom ahogy Louis beszél de hangja tompa. Szemeimet nem tudom kinyitva tartani hosszabb ideig csupán pár pillanatra, így az egész olyan mintha csak képeket látnék, majd már képek sem jelennek meg...

~Louis Tomlinson~

Félig leragadó szemmel nézem a tévében az egyik főzős csatornát, miközben azon rágódom, hogy mióta kell egy ételbe annyi sót bele tenni, mint az a kissé zakkantnak tűnő nő tett. Nem nagyon izgat a főzés, csupán nincs jobb adó jelen pillanatban, na igen, és még az is közbe játszik, hogy a távirányítót sem találom.
-És most bele rakjuk az apróra darabolt húsnak a felét. -magyarázta majd tovább folytatta, miután bele rakta a húst a fazékba.- Így ni, köszönjük a részvételt drága husi. -ezzel a mondatával, eléri nálam azt, hogy felröhögjek. Ez a nő tényleg nem ép elméjű! Fejemet rázva állok fel, lépek a tévéhez majd nyomom meg a kikapcsoló gombot, ezzel egy időben pedig a ház bejárati ajtója hangosan csapódik be. Sóhajtva megyek az irányába, hogy ki érkezett meg ilyen sebbel-lobbal. Ép, hogy ki lépek a nappali ajtón meg pillantok egy ideges Niallt. Nem tagadom ez a faj itt nagyon gyakori, s nagyon veszedelmes is olykor.
-Utálom, gyűlölöm, utálom, gyűlölöm! -kántálja, s felszalad a lépcsőn -vélhetőleg a szobájába-. Van egy olyan sejtésem, hogy nem épp a szomszéd bácsival van problémája, akit lassan 3 napja nem láttunk... lehet, hogy...mi van ha megh...Jézus!
Kettesével szedve a lépcsőfokokat haladtam fel a lépcsőn, majd fordultam jobbra s álltam meg a szobája előtt. Kezemmel már kopogtatni akartam, de inkább csak lenyomtam a kilincset s beléptem a szobába. Az ágyán ült és csak nézett ki a fejéből.- Mi tettem, hogy ennyire utál? -néz felém, miközben hajába túr.
-Szerintem van rá oka, hogy haragudjon! -rántok vállat, mire ő csak bosszúsan fújtat.- Most hol van? -leülök mellé és csak nézek ki a velünk szemben lévő ablakon a zuhogó esőbe.
-Egy tó közepén. -mormolja közönyösen. Az hittem rosszul hallok. Mi a fészkes fenét keres ő egy tó közepén?
-Hogy hol van? -hangom két oktávval feljebb ugrik. Idegesen állok fel és nézem a még mindig a földet szuggeráló srácot.
-Egy tó közepén, Isten tudja mi annak a neve! -csap az ágyra. Mentem lehidalok ettől a gyerektől!
-Most te komolyan otthagytad a húgodat egy tó közepén, szakadó esőben?! -hangom magasan csendül fel egy pillanatnyi csendesség után.
-Mi a francért kotnyeleskedik akkor? Nem kell hallgatózni amikor telefonálok és akkor most nem lenne ott! -szinte látom a feje fölött a füstöt miközben fel-le járkál a szobában.
-Kivel beszélgettél?
-Nonita. -Egy szó, bennem pedig megfagyott még a vér is.
-Mit tudott meg? -túrok idegesen tincseim közé és egy mélyről szökő sóhajt engedek ki ajkaim közül.
-Hát még nem érti nagyon. Sőt szinte semmit, csupán annyit, hogy róla volt szó, meg...-mondandóját egy hangos dörgés zavarta meg.
-Figyelj ezt még folytatjuk, és megnyúzlak ha szegény lány tüdőgyulladásban fog apátok után menni, vagy ha belefojtsa  magát abba a rohadt tóba! -nyitom ki az ablakot, majd könnyed mozdulattal szökkenek a párkányára.- Melyikre vitted? -nézek át a vállam fölött.
-Ami körülbelül fél órára van innen. -rántja meg lazán a vállát. Lenyelem azt az akaratomat miszerint fejbe vágom egy közelemben lévő tárgyal,s inkább elrugaszkodok az ablaktól, majd pár pillanat múlva már magasan a házak fölött vagyok.
A ruhám elázott, a hajam a homlokomra tapadt, és elfáradtam a szembe szél miatt de  mikor meghallottam az eső zaja mellett egy ismerős ámbár igen ideges hangot, minden bajom szerte foszlik. Nagy szárcsapásokkal szárnyalok a vadul ringatózó csónak felé, s a benne kuporgó lányhoz.
Nem viszem vissza hozzánk inkább az én saját lakásomba viszem. Ez nem egy ház, aminek van nagy kertje, hanem egy panellakás, ami tágas és nekem pontosan megfelelő. Fél éve vásároltam arra a célra, hogy ha nem akarok a közösben lenni akkor ide eljövök, igaz két emelete van, de nem annyira nagy mint a közös. A vendégszobába teszem le a remegő lányt, majd ráhúzom a takarót. Telefonomat előveszem, s a híváslistában kikeresem a nekem szükséges nevet és már tárcsázom is.
Negyed óra múlva már az ajtóm előtt is áll, és egy csók után elvezetem a még mindig szunyókáló Melody-hoz.