Sajnos így alakultak a dolgok...

Sziasztok!

Nos sajnálom, hogy ez a bejegyzés nem rész, de sajnos így alakultak a dolgok :(

Nagyon rossz most az egész helyzetem így úgy döntöttem hogy szüneteltetettem egy kicsit az írást.

Édesapámat  sajnos a múlt éjjel elveszettem így most gondolkoztam, hogy bírnám-e írni a részeket, és arra jutottam, hogy bizonytalan időre de a blog bezárja a kapuit.

Tényleg annyira sajnálom, hogy gyenge vagyok és nem vagyok képes írni a részeket, és kérlek titeket, hogy ne haragudjatok rám! Szörnyű nekem ez az időszak és most úgy érzem, hogy minden hitem szertefoszlik.

Mindig mikor haza jöttem a kórházból próbáltam legalább minimum egy sort megírni de sosem tudtam mivel minden össze vissza kavargott a fejemben. 

Ígérem, hogy minél gyorsabban megpróbálom magam összeszedni és folytatni a blogot. Egy viszont biztos! A blog nem fog bezárni!! 

Nos ennyit akartam, és még egyszer bocsánat!

Puszi Cappy xx <3

~7. Rész~

Hello! Újra itt volnék, egy újabb résszel. Azért hoztam most, vasárnap este, mivel hétfőn csak esti órákban tudnám feltenni, így inkább olvassátok előre, minthogy kihagyjam :) Nem is szaporítom tovább a szavakat! 

Jó olvasást!

Hosszú órákon át beszélgettem Liam-el minden apró kis dologról. Volt aminek nem volt értelme sem, de mégis jó volt beszélni róla. Egyfajta kikapcsolódás volt mint Liam-nek, mint nekem. Nevettünk, sírtunk és átéreztük egymás helyzetét. 

-Képzeld mikor volt kutyám és jött volna be a postás az udvarra úgy szaladt ki mintha puskából lőtték volna ki! Nagyon vicces látvány volt. -jóízűen nevettünk a kis emlékfoszlányán. Még mindig az edző teremben ültünk, de már nem a fekve-nyomó padon, hanem egy-egy nagy gumilabdán-mentségemre legyen, hogy nem tudom a nevét ezért nekem a neve nagy gumilabda. -egymással szemben, s olykor-olykor egymásba kapaszkodva, mikor hátra billent a labda.- Neked volt kutyád? -kérdezett rá hirtelen. Emlékszem mennyit nyavalyogtunk anyának és apának, hogy legyen egy háziállatunk, de ők sosem puhultak meg és mindig annyival lezárták a témát, hogy ők nem akarnak mindenhol kutyaszőr látni, valamint nem akarnak kutyagumit szedni a kertben.

-Nem, nekünk nem volt kutyánk. Nem engedték meg a szüleink, vagyis inkább anya ellenezte leginkább. -tekintettem lesütöttem, és elképzeltem milyen arcot vágott anya, mikor a kutyaszőrt elgondolta a kanapén, vagy a frissen tisztított padlószőnyegen.

-Miért fogod mindig a láncod, mikor szóba kerülnek a szüleid? -kérdezte meg óvatosan. Hogy? Ohh...hát észre se vettem, hogy a nyakláncomat markolásztam... Elengedtem a kis madarat s két ujjam közé csípve magam elé emeltem ameddig a lánc engedte.

-Én...csak...nem tudom...-ráztam lemondóan a fejem miközben tekintettem visszavezettem Liam-re.

-Tőlük kaptad? -bökött a nyakláncra mikor csak bólintottam. Miért bólintottam ha nem is tőlük kaptam?- Akkor már világos. Egyszerűen csak az a kis medál emlékeztet rájuk téged. Igazam van? -biccentette oldalra a fejét, mosolyogva. Oh ha tudnád, hogy semmi közük ők ehhez a medálhoz... 

-Igen. -ismételten bólintottam. Úgy Melody hazudj csak még jobban a szemébe...-szidtam magam gondolatban.

-Megnézhetem? -puhatolózva kérdezte félve attól, hogy netán megbánt eme tettével. Kicsit gondolkoztam, végül szó nélkül nyúltam a kis kapocshoz és emeltem ki a nyakamból a láncot. Liam tenyerébe helyeztem ő pedig óvatosan, mintha csak vékony porcelánból lenne, két ujja között megfogva a kis madarat szemügyre vette.- Gyönyörű. -mosolygott rám. Figyeltem ahogy feláll a labdáról és megfogja a lánc két végét, majd a hátam mögé lépdelve  átemeli a fejem felett, s újra nyakamba helyezi az ékszert.- Mennyi lehet az idő? -állt meg mellettem. Zsebemből előhalásztam a mobilom, s feloldva azt, mutattam felé, hogy választ kapjon a kérdésre.- Azt hiszem ideje lenne menni, mert már 6 óra is elmúlt.  -vakarta meg a tarkóját. Ahogy felnéztem rá, az egyensúlyom a labdán köddé vált, így ha ő nem nyúl a karom után, s nem ránt vissza, akkor közelebbi viszonyom alakult volna ki a padlóval...
-Köszönöm! -mosolyogtam rá, s feltápászkodtam a labdáról.
Liam a szobája felé vette az irányt, én viszont a bejárati ajtóhoz mentem. Miután lábaimra felhúztam a csizmám halkan nyitottam ki az ajtót, s csuktam be magam után. Az eső már elállt viszont a föld, s az aszfalt még mindig vizes volt, valamint itt-ott kisebb-nagyobb tócsák is voltak. Az égen még mindig megtalálható volt fekete felhő, amely bármely pillanatban újabb csapadékot engedhetett volna ki magából. A karomat össze fontam a mellkasomnál ahogy a ház előtt megálltam, s vizslattam az utcát. Itt minden olyan más volt. Itt még eső után is nyüzsögtek az emberek, s kerülgetik a tócsákat. Otthon akik jöttek felém, azok mosolyogva köszöntek, s némelyiküket még ismertem is. Itt nem. Itt az emberek jönnek-mennek s úgy tesznek mintha nem is állnék én ott. Nem küldenek egymás felé mosolyt, csak dulakodva -ha esetleg lassabban halad az előttük lévő- mennek tovább. Vissza megyek a ház verandájára, s a nadrágzsebemben lévő egyetlen zsebkendővel, próbálom meg a legalsó lépcsőfokot megtörölni annyira, hogy le tudjak ülni rá. Miután a zsebkendő teljesen vizes lett, s már nem vettem hasznát letettem kicsit távolabb magamtól, és leültem a lépcsőfokra, ami nem teljesen volt száraz, de mégis szárazabb volt mint a maradék 3 fok. Az agyam még mindig Liam-en pörgött, újra és újra lejátszódott az a jelenet szemeim előtt, mikor egy könnycsepp száguldott végig az arcán,  akkor amikor azt meséltem mennyire hiányzott neki a családja, az első turnéjuk alkalmával. Ott s akkor elgondolkoztam azon, hogy vajon Niall is hiányolt-e minket akkor... Nagyot sóhajtva húztam elő a nadrágom egyik zsebéből a telefonomat, és a névjegyzékből előkeresve Dan nevét, tárcsáztam.
Csörög, csörög és...
-Mel hol a francba vagy?! -Dan mérges hangja szólalt meg a vonal túlsó végén.
-Neked is szia!-mondom szarkasztikusan, jelezve, hogy még csak nem is köszönt.- Amúgy Londonban. -húztam el a számat pedig tudtam, hogy nem lássa.
-Mit keresel te ott? - hangjából tisztán érződött az értetlenség, és a kíváncsiság.- Amúgy hallottam apukádról, részvétem. -hangja komolyabb lett,s nekem pedig elszorult a torkom.
-Köszönöm... -suttogtam, s mély levegőt vettem és fújtam ki.
-Hogy vagy? Mármint ahhoz képest ami történt?
-Szarul... -válaszoltam tömören.- Annyira rossz itt lenni, vagyis nem lenne nagyon szörnyű ha itt lenne velem ő is. -hangom remegett még akkor is ha nem akartam, s szemeimet ellepték a könnyek.
-Elhiszem. Miért mentél el? -Dan valóban sokat kérdezősködik de most megértem, vagyis valamilyen szinten.
-Nem önszántamból jöttem. Te is tudod, hogy szerettem Mullingar-ban lakni. -sóhajtottam, miközben feltápászkodtam a lépcsőről és elindultam a ház oldala mentén. Hogy miért? Nem tudom, de valamiért csalogatott az egyik ablak... S ahogy egyre közelebb értem hozzá annál halkabban is beszéltem, mivel más hangokat is hallottam bentről.- Figyelj Dan, majd később vissza hívlak, most...most dolgom van. -mentem kicsit távolabb, hogy ne hallja a bent lévő személy a hangom.
-Rendben, várom majd a hívásod! Szia csajszi. -ezzel meg is szakította a vonalat. Ahogy vissza helyeztem a telefonomat a zsebembe, bőrömre hideg cseppek érkeztek; esett. Egyre, jobban, és nagyobb esőcseppekben. Kíváncsiságom hajthatatlan volt, így legörnyedve mentem az ablak alá és hallgatóztam. Tudom, nem szép dolog...
-...még nem tud róla...majd egyszer elmondom...várj nem hallak jól, mindjárt kimegyek. -ezzel hallottam ahogy az ajtó csukódik. A ház sarkához szaladtam, s neki simulva  hegyeztem a fülem. Kivel beszélhet Niall? És ami fontosabb, kiről beszél? Kiről van szó? -Na most mond. -hallottam meg újra Niall hangját...- Mondom, hogy majd elmondom neki! -hangját kicsit felemelve fújtatott. Óvatosan dugtam ki a fejem a ház takarásából, így láttam ahogy a hajába túr és ráhajol a korlátra. Még szerencse, hogy az ellenkező irányba néz...- Azt se tudja, hogy létezik...-nevet fel, s hajába túr, újra.- Igen még hordja...mert ma láttam rajta! -rázza hitetlenül a fejét.- Igen, szerencsére... Arról sem tud semmit. -újra felnevet, s közben pedig rázza a fejét. Miről beszél? - Nem sejti, hogy vannak mások is, rajtunk kívül. -ijedtem húzom vissza a fejem mikor fejét felém kezdi fordítani.- Oh Nonita! Te nem tudod, hogy mennyire nehéz vele. -hallom a hangán a gondterheltséget. Ki az a Ninita? Vagyis..öm.. Nonite... nem, Nonita! Ez az! Jesszus micsoda név ez?- Önfejű, makacs, és haragtartó...- Kétség kívül rólam beszél... Tudatosult bennem.- Jó, jó menj csak...Persze majd elmegyünk...nélküle...oké, oké akkor vele. De csak miután elmondtam... Mit tudom én! -nevetett fel újra.- Majd ha nem akarja minden egyes percem leszedni a fejem...-újra kidugom a fejem s látom ahogy egyenesen áll s a távolba mered- Még szép, hogy hiányzik...igen neki talán jobban... köszönöm...Szia. -ezzel zsebre tette a telefont, s levágta magát a vizes lépcsőre, ahol az előbb én ültem. Észre sem vettem, hogy mennyire szakad újra az eső, és azt, hogy fázok, de ez most mellékes... Mit titkol? Mit mond majd el később? Ki az akivel beszélt? Hova akarnak menni? Ennyi kérdés és nem tudom egyikre sem a választ. Hát itt az alkalom kideríteni Melody. Most, vagy talán soha...

~6. rész~

London hihetetlenül szép, a forgalom nagy, az emberek mintha az életüket mentenék rohangálnak. Tipikus nagyváros. Az eső csöppet sem zavar, nem érdekel ha bőrig ázok sem. Nem sietek csak nyugisan kocogok. Sokan fekete esernyőt tartanak a fejük fölé, míg mások egy újsággal is megelégszenek. Hirtelen megálltam mikor egy kislány, aki apukája ölében van, elejti a maciját. A kislány nem szól semmit csak nézi a macit. Felveszem a kis macit és elindulok a férfi és a gyerek után.
-Elnézést uram! -szólítottam meg mire a férfi megáll és felém fordul. Kinézete alapján 30 évesnek titulálom. -A kislánya elejtette a maci. Tessék. -nyújtottam át neki a plüsst. A férfi csak nézett majd elvette.
-Köszönöm! -mondta, és már el is indultak. A kislány integetni kezd, én pedig vissza intek. Nagyon aranyos. Hirtelen az eső jobban el kezd esni, nem megyek tovább hanem megfordulok és azon az úton ahol jöttem eddig, megyek vissza.
Mikor belépek a házba leveszem a cipőm és felakasztom a kabátom. A hajamból csöpög a víz és kezemen végig fut a libabőr. Lassan lépdelek fel a szobámig. Mit fogok én egész nap csinálni ha az idő nem fog változni? -fut át a gondolat az agyamon. Nézek majd filmeket, hátha vannak valami jó filmjeik. Bár most nem horrora vágyom. Valami mese film, vagy krimi, esetleg valami akció film. A gondolataim közepette választom ki a száraz ruhákat. Egy szürke ülepes nadrágot veszek fel, és egy fekete felsőt. Nyakláncomat feltettem, és végig simítottam a madárkán, a medálon. Ezt a kis madárkát még Niall vette nekem  a 14. születésnapomra.

Bármennyire is utálom, akkor sem vagyok képes megválni eme kis ékszertől.  Lerobogtam a lépcsőn és levetődtem a tv mellett elhelyezkedő kis szekrény elé majd elhúzva az ajtaját szemügyre vettem a választékot. Szinte minden film horror volt, esetleg valami rémisztő. Az egyik dvd-n pedig öt ismerős arc. This is us, volt rá írva. Megráztam a fejem és vissza tettem a helyére. Kivettem egy újabb lemezt és...bingó! Sikeresen megtaláltam talán az egyetlen mesét, Shrek. Felálltam és behelyeztem a lejátszóba majd elindítottam. Elfeküdtem a kanapén és minden figyelmemet a zöld ogrénak szenteltem.

Már a vége felé tartott a mese, mikor az eső jobban elkezdett esni. Addig nem is tartottam lényegesnek míg nem dió nagyságú jég nem kezdett esni. Az ablak üvegen hangosan kopogott, majd a hátsó kert felől hangos üvegtörés hallatszott. Felpattantam a kanapéról, lábaimat becsúsztattam a papucsomba és a hang irányába mentem. A szám is tátva maradt mikor megpillantottam a szilánkokat a padlón és még a beeső jeget is. Felsikítottam mikor még jobban esni kezdett így elérve a lábamat. Hátrálni kezdtem de a nagy jégdarabok akkor is elértek, és erős csapásuktól lábaim fájni kezdtek. Gyorsabban kezdtem hátrálni de így csak a hatalmas könyves polcnak mentem neki, ami megingott az erős ütéstől és felém kezdett dőlni.
-Melody! Melody! -halottam meg apa hangját, és mikor a hang irányába néztem megláttam őt ahogy sebekkel a testén, véres, s szakadt ruhákban siet felém. A polcokról minden könyv rám borult, s aztán a fa szerkezet is dőlni kezdett... -Melody!!

Levegőt kapkodva nyitottam ki a szemem, így megpillantottam a felettem álló Louist és a többieket. A mellkasom hevesen emelkedett és süllyedt. Bal kezem a nyakláncomat markolta, míg a jobb a hasamon pihent. Még mindig a kanapén voltam, és a Shrek már véget ért, az ablakot verte az eső és a jég. Álmodtam, vagy nem? Riadtan pillantottam Louisra aki már a kanapé mellett térdepelt.
-Mi történt? -ültem fel és nyakláncomat elrejtettem a pulcsim alatt, nem mellesleg Niall ahogy látom észrevette.
-Mikor haza jöttünk kintre hallani lehet ahogy sikítottál, nem tudtuk elképzelni mi történt így siettünk be, mikor megláttuk, hogy itt fekszel és gondolom rosszat álmodol. Már vagy 5 perce ébresztgettünk. -mesélte el tömören én pedig lehajtott fejjel hallgattam.
-Mit álmodtál? -ült le mellém Liam és megsimította a hajam. Hihetetlenül jól eset az érintése. Talán azért mert tudtam nem akar semmi rosszat. Megráztam a fejem, nem akartam elmondani, nem, úgy éreztem nem ment volna. -Ha nem hát, nem. -sóhajtott.- De ha szeretnéd elmondani akkor nyugodtan keress meg. -mosolygott rám, majd térdeire támaszkodva felállt és elsétált, úgy ahogy a többi fiú is, kivéve Louis. Ő még mindig a kanapé mellett térdelt és engem kémlelt. Lesütött tekintettem álltam fel, s mentem a konyha felé. A konyhapulton lévő üvegpoharat a kezembe vettem s hideg vizet engedtem bele, azután pedig nagy kortyokban ittam meg. A poharat vissza tettem a helyére és elhagytam a helységet. Mivel a nappaliban Louis és Niall tévét nézett így én inkább a konditerem felé vettem az irányt.
 Ahogy beléptem az ajtón azon nyomban guggoltam is le, majd hallottam ahogy az előbb felém száguldó telefon egy hangos csattanás után már csak darabokban hull le a padlóra. A vérnyomásom az egekbe szökött én eddig elkerekedett szemekkel figyeltem a darabkákat. Majd még mindig guggolva néztem az ellekező irányba így megpillantva a roncs tulajdonosát. Nagy szemekkel nézett rám, majd a telefon maradványokra, s aztán újra rám, ugyan ezt elismételte még többször. Kissé kellemetlen volt a helyzet így vettem egy maréknyi bátorságot és próbáltam értelmes mondatott kinyögni, de ő megelőzött.
-Sajnálom! Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni, csak...
-Semmi baj! Jól vagyok, bár azt hiszem az nem mondhatja el magáról! -mutattam a telefon maradványaira.
-Majd veszek újat. -legyintett és fújtatva a hajába túrt. Bármennyire nem akartam vele törődni, hiszen megvan a magam problémája, mégis az agyam kerekei pörögni kezdtek akörül, hogy miért tette azt amit tett. Egy ember nem vág csak úgy egy telefont a falhoz! Még akkor sem ha közben nincs senki más egy helységben vele! Főleg ha az egy világsztár, azoknak úgysincs sosem semmi problémájuk, nem úgy mint az átlag embereknek...
-Baj van? -szaladt ki az ajkaim közül, amit abban a minutumban megbántam.
-Baj az mindig van. Most inkább csak csalódás van. -mosolyodott el  keserűen, de nem rám nézett, hanem a maga előtt lévő két, 5-5 kilós súlyzókat. Lábaim akaratom ellenére indultak meg felé majd leülve mellé a fekve-nyomó padra, néztem őt. Haja izzadtan tapadt homlokához, arcát borosták fedték, szemei csukva voltak és nagy levegőket vett miközben ajkait szorosan zárta össze. Elgondolkoztam vajon itt kellene nekem lenni? De hiszen nem is ismerem! Ki tudj lehet, hogy bedühödik és nekem jön...vagy valami más... Jaj! Ugyan Melody már megint szárnyal a fantáziád!  Picit megráztam a fejem, s újra rá néztem, majd megszólaltam.
-Elmondod miféle csalódás? -huh ez aztán szép volt! Majd pont egy olyan embernek fogja kiönteni a lelkét akit alig pár napja ismert csak meg, és előtte azt sem tudta, hogy léte...
-Szerelmi csalódás. -szólalt fel, ezzel megszakítva elmélkedésem.
-Szakított veled az akit szerettél, és te sosem gondoltad, hogy egyszer szakítani fog veled? -mosolyodtam el kesernyésen.
-Honnan tudod? -meresztette rám nagy csokoládé barna szemeit.
-Hidd el velem is eljátszották már ezt... De már megedződtem akár az acél a tűzben! -nevettem fel cseppnyi  jókedv nélkül.
-Oh... -ennyi volt csupán a válasza. Fogalmam sincs miért, de én szerettem volna ha elmondja nekem azt ami nyomja a szívét. Apa régen mindig kiszedte belőlem ha épp szakítottam, mert azt mondta akkor könnyebb lesz a szívem. Valamelyest igaza volt.
-Ki volt az? -szólaltam fel egy kis csend után.
-Komolyan nem tudod kivel voltam együtt? -emeli rám újra szemeit, s szemöldökeit a magasba húzza.
-Komolyan nem tudom. -ráztam a fejem. Látva az értetlen tekintetét tovább folytattam. -Egyáltalán nem követtem nyomon az életeteket, nem tudom ki kivel jár, ki miben jártas, ki mit szeret, kinek van háziállata, egyáltalán nem tudok semmit, csak a neveteket, Louis... -mosolyogtam rá.
-Liam vagyok! -nevetett fel, s én is vele nevettem.
-Csak vicceltem, -nevettem s belebokszoltam játékosan a vállába - de tényleg érdekel mi történt, az imént. -váltottam komolyra.
-Hát izé...Hú,, hol kezdjem...-vakarta meg a tarkóját miközben szemeit lehunyta.
-Az elején. -nevettem fel egy kicsit.
-Oké. Na szóval. Volt egy barátnőm az x-faktor előtt, de csak ez a barát-barát, fajta, tudod...-bólintottam és tovább hallgattam beszámolóját, akár egy figyelmes diák az órán, a tanárára.- Az x-faktor után megszakítottunk minden kapcsolatot egymással, mivel már nem volt úgy időnk. Aztán miután elkezdődött az első turné újra beszélgetni kezdtünk. Akkor én egy másik lánnyal jártam, Danielle-l. Vele sokáig együtt is voltam, de szakítottunk. Abba inkább nem megyek bele, hogy miért... -bólintottam, hisz egem most az igazi ok érdekelt, és nem a volt kapcsolata. Ha el akarja egyszer mondani akkor majd elmondja. - Mikor már túl léptem Dani-n, Sophia...
-Várj! Ő ki? -vágtam közbe, mivel elképzelésem se volt, hogy ki is az a Sophia.
-Ő, a barát-barát...-bólintottam így tudtára adva, hogy újra képben vagyok.- Na szóval, Sophia és én úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk együtt, és ha nem megy akkor majd szétválunk és leszünk újra csak barátok. Elég sokáig együtt voltunk, több mint 5 hónapig, és én úgy éreztem, hogy minden oké köztünk. Most pedig felhívott és közölte, hogy szakítani akar, mert ő szégyenli bevallani de a hátam mögött kavart valami Jeremy nevű hapsival. -ezt halva a szám, szó szerint tátva maradt. - Próbáltam rávenni, hogy maradjon velem de csak azt mondta, hogy hagyjam őt békén és soha többet ne keressem fel, valamint, hogy a cuccaiért majd Jeremy fog eljönni, mert ő nem ér rá, és letette. Bennem felment a pumpa és a falhoz vágtam a telefonom. De ha tudtam volna, hogy jössz akkor nem tettem volna meg! Tényleg! -nézett rám. Szemei csillogtak, és hiába próbálta leplezni igenis láttam a szeme sarkában megbúvó könnycseppet.

~5. Rész~

Hi! Na nagy sebbel-lobban eljöttem. Teljesen ki ment a fejemből, hogy hétfő van! :D Hát van ilyen. Na szóval, a blogról szeretnék nektek egy-két dolgot elárulni! Elsősorban annyit, hogy most igen, még sablonosnak látszik a blog de nem lesz az!! Sőt, nekem már kész van több minta fél blog, és biztan állíthatom, hogy nagyon jó lett! :) Nem potyára volt ekkora a szünet! :) Másodrészben pedig, hogy a részek akkor is csak kéthetente fognak jönni! ;)

Komizni ér! :) 

Jó olvasást! :) 

2013.11.17.

A szobámban az ablakban ülve néztem ki az ablakon, az  esőben ázó Londonra. Hiába van dél én még mindig pizsamában ülve bámulok ki. Éjszaka alig tudtam aludni, csak forgolódtam, a párnát forgattam, vagy csak fújtatva ültem fel és néztem a teljes sötétséget, ami olyan volt mintha a szívemet tükrözte volna. Sötét volt és fájdalommal teli. Niall-ről nem tudok semmit de nem is nagyon érdekel. Azt csinál amit akar.
Az ablaküveg bepárásodott ahogy ráfújtam. Ujjammal szavakat kezdtem irkálni majd letöröltem és újra ráfújtam hogy bepárásodjon és újra tudjak rá írni. Ki írtam a nevem, apáét, anyáét, és még megannyi szót.
A csendbe szinte fülsüketítően hasított bele a telefonom csengő hangja, ami nem volt más mint Selena Gomez-től a Like a champion.  Nagyot sóhajtva álltam fel, és nyújtózkodtam egyet. Az asztalhoz sétáltam, megfogtam a készüléket, majd elolvastam ki az aki érdeklődne irántam. Louis, olvastam a kis feliratot.
-Igen? -vettem fel sóhajtva a készüléket.  Egy házban vagyunk erre ő felhív telefonon. Logikus.
-Neked is szia! -hangjából érezhető volt a szarkazmus. -Csak érdeklődnék hogy nem láttad esetleg Niall-t?
-Nem. -válaszoltam egyszerűen.
-És nem is tudod hol van? -kérdezősködött tovább.
-Nem. -adtam újra egyszerű választ.
-És mikor láttad utoljára. -ez soha nem fejezi be?
-Tegnap este. Na de most már békén hagysz? -kezdtem felhúzni magam.
-És hol találkoztatok?
-Na jó Louis hagyjál. -épp le akartam tenni a telefont mikor újra megszólalt.
-De azóta nem is láttuk, és fél óra múlva interjúnk lesz!
-Nem érted hogy nem érdekel, hogy hol van, mit csinál és, hogy mi van vele? -idegességemben rácsaptam a jobb kezemmel az asztalra amit egy hangos szisszenés követett.
-Óvatosan. -hallottam Louis hangját újra. -Nézd Melody, ha Niall nem jön el az interjúra akkor pácban vagyunk, mert nem fogjuk tudni hogy kimagyarázni magunkat belőle. -hangján hallottam hogy mérges de próbálja türtőztetni magát.
-Ez nem az én problémám. Nem én tehetek róla hogy elment.-rántottam vállat bár ő ezt nem látta. -Amúgy most hol is vagytok, amiért telefonon kell beszélnünk? -tényleg kíváncsi voltam rá, hisz még ma nem láttam őket, ami nem is csoda mivel még el sem hagytam ezt a szobát.
-Az interjú helyszínén vagyunk. -válaszolt. -Melody a kedvünkért nem próbálnád meg felhívni Niall-t? Kérlek! -hangja televolt  könyörgéssel.
-Egyszer. Ismétlem egyszer próbálom meg! -sóhajtottam. Louis hosszú köszönetnyilvánítása után kinyomtam, majd Niall nevét kikeresve nyomtam rá a zöld kis ikonra.
Csörög, csörög, csörög és bingó!
-Mi van? -hangja most más volt, nyelve össze akadt ebben a két szóban is. Majd mint derült égből a villámcsapás rúgott seggbe az igazság; részeg. Niall részeg.
-Te részeg vagy? -csodálkoztam el. Nem, nem azért mert féltettem, hanem azért mert nem sokszor láttam őt inni. 
-Na és aztán mi van ha igen? Azért is leordítasz és elhordod, hogy milyen testvér vagyok? Bocs de azt már megkaptam. -nevetett fel bénán. Hát ez jól kiütötte magát. Hajamba túrtam, és tovább kémleltem a kinti esős tájat.
-Semmi. Nem érdekel mit csinálsz. -rántottam vállat. -Csak azért hívlak mert Lou és a többiek üzenik, hogy fél óra múlva interjútok lesz. -adom át az üzenetet és vártam, vártam a válaszára.
-Leszarom. -hangja nem törődöm volt, ami engem bármelyik embernél felhúz aki részeg, aki nem.
-Na ide figyelj Niall! -kezdtem hangosabban. - Te rád számítanak szóval emeld fel a hátsófertályodat, és vonszold el magad oda! Nem érdekel hogy négykézláb, futva, kocsival, repülve, sétálva, metróval, taxival mész oda de ott legyél! Érthető?! -ordibáltam és hadonásztam össze-vissza. -Ne várd meg, hogy seggbe rúgjalak és úgy repülj oda!
-Mi van most játszod a jó testvért?! -ő is felemelte a hangját, de nem érdekelt. -Hát csak, hogy tudd semmi közöd hozzá, hogy elmegyek-e vagy sem. -flegmáskodott, s hangját felváltotta egy monoton sípolás;kinyomta a telefont. Nagyot fújtatva dobtam le a telefont az ágyra, majd bal kezemmel a hajamba túrtam. Ez a barom úgy feltudd húzni. Egyszer el fogja érni, hogy képen töröljem. A telefon újra zenélni kezdet. Felvettem és újra fülemhez emeltem.
-Na felvette? -Louis szinte könyörgött egy igenleges válaszban, hát megkapta...
-Igen. De részeg. -közöltem vele a tényt tömören.
-Mi?! -hangja pár oktávval fentebb ugrott, így arcom fájdalmas grimaszt ült ki, s simult el pár másodperc múlva.
-Jól hallottad. Veszekedtünk egy sort majd kinyomta a telefont. -rántottam vállat és leültem az ágyra.
-Szóval nem biztos, hogy eljön. -mondta de szerintem csak saját magának, közölte a tényt.
-Tuti, hogy nem fog elmenni, szóval törd a fejed egy jó hazugságon ami kihúz titeket a szarból. -közöltem vele a miszerint hazudni kellesz.
-Szuper. -sóhajtott. -Na mindegy azért köszi, hogy megpróbáltad. Szia.
-Nincs mit. Szia Louis. -köszöntem el, és kinyomtam a telefont. Egy kis idő múlva úgy döntöttem ideje lesz felöltözni, ezért a szekrényhez léptem amiben a ruháim voltak.   Ki vettem egy fekete kötött felsőt amin egy kiskutya feje volt, és egy sötétkék cica nadrágot, valamint egy melltartót. Ezeket megfogva lépkedtem be a fürdőbe. Leöltöztem, beálltam a zuhany alá és csak áztattam magam. Miután kellőképpen tiszta és illatos lettem, kimostam a hajam, és kiléptem a kabinból. Miután szárazra töröltem magam felkapkodtam a magammal bevitt holmikat, utána a hajammal kezdtem bíbelődni, végül csináltam egy egyszerű kontyot amiből kiszökött néhány tincs. Szememet kihúztam szemceruzával, és raktam fel egy kis szempilla spirált is, és késznek nyilvánítottam magam.
Mivel a hasam azt jelezte hogy már ideje lenne enni ezért leindultam a konyhába. Igen ám csak a konyhában nem volt semmi ehető egy liter tejen kívül. Mit egyek? Merült fel bennem a kérdés. Rendelek! Hmm jó kis spagetti, vagy valami más. Ábrándoztam el. A pulton lévő lapról amire különböző éttermek neve és rendeltetése valamint telefonszáma volt, néztem le egyet. Épp beütöttem az utolsó számot is mikor rájöttem arra, hogy azt sem tudom mi a ház címe. Fújtatva töröltem ki és mentem rá a névjegyzékben Louis nevére.  Négy csörgést követően fel is vette aminek most különösen örültem, hiszen ez azt jelenti hamarabb jutok kajához.
-Szia, gyorsan mond mert egy interjú kellős közepén vagyok. -hadart gyorsan. Uhh basszus elfelejtettem! Most már úgyis mindegy alapon szóltam bele a készülékbe...
-Szia csak azért hívtalak mert kéne a címetek. Éhes vagyok és nincs kaja. -panaszkodtam.
-Elküldöm sms-ben. -mondta és kinyomta. Nem kellett sokat várnom már érkezett is az sms benne a címmel.  Gyorsan leírtam egy cetlire majd beütöttem az étterem számát és rámentem a hívás gombra.
Kevesebb mint fél óra múlva már az asztalnál ettem a finom meleg spagettit. Miután elpusztítottam, és elpakoltam magam után, úgy döntöttem elmegyek egy kicsit futni, így legalább majd körül is tudok nézni. A szobámban átöltöztem, telefonomat zsebre tettem a fülesemmel együtt és indultam.

~4. Rész ~

Sziasztok! Egy jókora szünet után ismét itt vagyok! Egy hosszú résszel jöttem ezért, ami remélem tetszik majd!  Remélem ti élvezitek a szünetet ami nekem még el sem kezdődött de hát így jártam... 

Apropó! A részek hétfőnként, valószínű kéthetenként fognak érkezni, valamint kommentelni él mivel akkor nekem is sokkal jobb kedvel megy az írás :)

ui: Új a kinézet szóval véleményeket várok!
Jó olvasást!

A repülőn kiabálásra keltem. Komótosan nyitottam ki a szemem és láttam, hogy Niall és Liam veszekedik. Csendben hallgattam miről is van szó kettejük közt.
-De nem érted, hogy ő ezt nem akarja?! Szerinted milyen lenne, ha akaratod ellenére elhurcolnának egy másik országba?! -kiabált Liam Niall-ra.
-Nem érdekel mit akar! Vagy elfogadja azt a tényt, hogy velem fog lakni, vagyis velünk, vagy nem. Én jót akarok neki, de ha ilyen undok, akkor legyen, de akkor én is ilyen leszek vele! -kiabált vissza.
-Tudod te amúgy hogy miért ilyen veled?  Mármint, pontosan tudod?!-jött be az egyik ajtón Lou a kezében valami szendvics féleséggel. Takarásba voltam így még csak nem is láttam, mégis kristály tisztán hallottam mindent.
-Nem, nem tudom! De a francba is honnan tudnám? Hisz évek óta alig láttam! -erre a mondatra nem tudtam nem válaszolni, így hangot adtam magamnak.
-Pont ezért! -felpattantam a  székből, elmentem előtte és oda nyitottam be ahol Lou jött ki. Az ajtó valami büfé szerűséghez vezetett. Nem kellett semmi kaja, csak egy csendes hely számomra. Jobbra-balra néztem valami kis zugot keresve, ahol nem talál meg. Hirtelen valaminek, vagyis valakinek ütődtem, ennek hatására elestem, a kezemre, mire éles fájdalom hasított bele.
-Jól vagy? -állított fel egy megtermett ember. -Paul vagyok! -nyújtotta felém a jobbját. Elfogadtam de a kezemben még mindig éreztem a fájdalmat ezért el is húztam. -Fáj valahol? -kérdezte Paul. Még jó hogy a névmemóriám tökéletes...
-Aha. A csuklóm. -mondtam és az említett testrészem néztem. -Oh... izé... én Melody vagyok. -mosolyogtam rá. Aranyos embernek tűnt, bár a látszat néha csal... Ezt már az idők elteltével megtanultam.
-Sajnálom, nem figyeltem, hogy jössz. -vetett egy bocsánatkérő pillantást rám. -a fiúk egyik testőre vagyok!
-Jó tudni! -mosolyogtam. -Én Niall húga.
-Hasonlítotok. -állapította meg, bólogatva. Magamban pedig hozzá tettem, egy szót: sajnos.
-Vére itt vagy! Oh, heló Paul! -intett Paul felé Niall. -Gyere le kell ülnöd mert leszállunk! -ragadta meg a jobb csuklóm, mire egy hangos "au" szaladt ki belőlem. -Mi van? -kérdezte ridegséggel a hangjában.
-Semmi. -mondtam és kiviharoztam a helységből. Bevágódtam az ülésbe és egykézel csatoltam be magam.
-Mi a baj? -kérdezte Lou.
-Minden! -vágtam rá és a már megduzzadt csuklóm méregettem.
-Mit csináltál vele? -kérdezte, de csak leintettem. A repülőút további részében nem szólt senki egy szót sem, majd mikor a gép leszállt felálltam és leindultam. A kocsiba ugyanúgy ültünk mint ahogy Írországban. Lou követte Niall kocsiját egy darabig majd egyszer csak lefordult az egyik mellék útra.
-Lou, arra kell menni. -tájékoztatta Harry.
-Tudom. Most a dokinál megyünk.-jelentette ki, úgy mintha csak azt mondta volna, hogy fúj a szél...
-Mégis minek? -nevetett Harry.
-A keze miatt! -mutatott az említett testrészre, amit elbújtattam a táskám és a hasam között.
-Nincs semmi baja. Menjünk már hozzátok. -mondtam. Rühellem az orvosokat de ezt csak apa tudta.
-Mármint hozzánk.- mutatott hármunkra. -Amúgy meg nem hiszem el, hogy nincs semmi baja. Meg már itt vagyunk. -vont vállat és  leállította a motort.
-Én akkor sem szállok ki! -akadékoskodtam. A két srác kiszállt a kocsiból majd kinyitották az ajtót, jelezve, hogy szálljak ki. Kiszálltam de eszembe sem volt bemenni abba a fehér épületbe, ami felénk tornyosodott. A kocsinak dőltem és néztem le a csizmámra. Hallottam ahogy -gondolom Harry- elmegy majd mintha telefonált volna. Louis előttem állt összefont karokkal, vagyis gondolom.
-Még ma megmozdulsz? -hangjából éreztem, hogy egyre türelmetlenebb, de nem érdekelt.-Figyelj, Melody. -sóhajtott. -Én csak jót akarok neked. Paul elmesélte hogy nagyot estél, ki tudja mi lesz a csuklóddal ha nem nézi meg egy erre hivatott orvos? Hidd el nem fog megenni, sem megerőszakolni, sem pedig veszekedni. Ezt az orvost, ahova menni akarunk, már három éve ismerjük, ő a legjobb. Sőt mi is ott leszünk. -próbált ösztönözni, bevallom semmi haszna nem volt mivel ettől nem fogom meggondolni magam. Gondolom Lou belátta, hogy nem vezetett semmire előbbi mondatai, így elhúzott a kocsitól majd hátulról átölelve fogta le a kezeimet. Bennem mint egy vészcsengő, kezdett el gyorsabban verni a szívem.
-Louis, eresz el! -kértem miközben ő egyre közelebb araszolt az épület bejáratához. Lábaimat próbáltam minél jobban leszorítani a földre, bár nem mentem vele sokra.  -Louis könyörgök hagyjál békén, eresz el!-ordítottam elfúló hangon. Ahogy egyre közelebb értünk, úgy ugrottak be képek. Ahogy felkelek a kórteremben. Amikor apa elmondta mi történt. A fájdalmak, amik nem fizikai fájdalmak. Mikor egyszer apával bementünk mert eltört a jobb csuklóm. A jobb csuklóm! - mint egy villámcsapás jött a felismerés.Hát persze! Mikor részeg voltam és mentem haza este, fel akartam menni a lépcsőn de az alkohol hatására megszédültem, így legurultam és sikeresen eltörtem, még apa veszekedett is velem amiért felelőtlen volt. Az orvos is mondta hogy vigyáznom kell rá. Istenem és ez csak most ugrott be! Mikor észbe kaptam, egy kórterem ajtajában voltam, és tolt be rajta a fogva tartóm.  Remegtem. Remegtem mert minden rossz vissza köszöntött. Mikor Louis elengedett elakartam futni de lábaim nem akartak tartani sem. Épp hogy elkapott mielőtt földet értem volna. 
-Melody nyugi. Hallod semmi baj! -jött Harry elém.  Felültettek a vizsgáló ágyra, mire mint egy időzített ember, jött be az orvos. Illedelmesen köszöntött minket, a fiúk köszöntek de én csak arra tudtam koncentrálni, hogy annyira hasonlít arra az orvosra aki mindig ott volt amikor én kórházban voltam.
-Melody hallja amit mondok. -egy morgó férfi hang zökkentett ki gondolkodásomból ami az orvoshoz tartozott. Egy aprót bólintottam és éreztem ahogy kezeim még mindig remegnek. Az orvos megfogta a kezem és a csuklóm óvatosan fel hajtottam mire felszisszentem. -Fáj ha ezt csinálom? -nézett a szemembe, mire ismételten bólintottam. Elengedett majd leült és egy papírra firkált, majd azt a szobában lévő nővérnek adta a kezébe.- Egy röntgenképet csinálunk az ifjú hölgy csuklójáról, így megtudjuk pontosan törés áll-e a háttérben, vagy csupán zúzódás. -magyarázott a fiúknak miközben engem kikísért a nővér.
Miután kész   lett a röntgenkép vissza mentünk. A fiúk és az orvos látszólag elég jól elbeszélgettek de mikor meglátták, hogy vissza értünk abba hagyták. Vissza ültettek az ágyra, így onnan figyeltem az eseményeket. Az orvos a képet nézte és néha-néha hümmögött és bólogatott.  Felállt és elém, illetve a mellettem álló srácok elé lépet.
-Melody kérdezhetek magától valamit? -nézett a szemeben és a képet fogta a kezében. Bólintottam. -Volt a közelmúltban törés a csuklójában? -összehúzott szemöldökkel bólintottam.
-Úgy 2 éve. -suttogtam.
-Sejtettem. -bólogatott. Felmutatta a képet az ablak irányába majd mutogatni kezdett. Amit mondott nekem teljesen kiesett mivel azt sem tudtam mit hablatyol össze-vissza, bár ahogy elnézem nem csak én voltam így vele. -...szóval most megúszott egy újabb törést. -mosolygott rám. -Csak megzúzódott egy kicsit, ezért fáj. Bekötözzük valamint adunk egy kis antibiotikumot a gyorsabb gyógyulásért. -mondta és már kezében is volt a kötszer. Kisebb kínok közt de kibírtam hogy bekötözze. Mikor megláttam a tűt a kézében éreztem hogy a pulzusom az egekbe szökik, látásom homályosulni kezdett, majd minden forgott és elsötétült.

Valami hideg volt a homlokomon és éreztem ahogy hideg vízcseppek végig szántanak a halántékomon. Szemeimet lassan résnyire nyitottam, látásom még mindig homályos volt, de pár pislogás után kiélesedett.
-Fel kelt! -hallottam Louis hangját. A fejemhez nyúltam így éreztem, hogy az a hideg valami valójában egy anyag amiből még néha-néha csepegnek a vízcseppek.
-Melody jól érzi magát. -az orvos egy kis lápával világított bele a szemembe amitől fehér pontokat láttam.
-M-mi történt? -hangom halk volt és erőtlen. Torkom pedig vízért kiáltott.
-Elájultál. Miért nem mondod hogy nem bírod a tűket? -korholt Louis aki a kezemet fogta. Lecsuktam a szemeimet majd belekezdtem.
-Sajnálom, hogy nem mondtam. Már kiskorom óta rettegek a tűktől. -nyeltem egyet hogy torkomat nedvesítsem de semmit sem ért. -Kaphatnék egy pohár vizet? -néztem a dokira. Bólintott majd elment a csaphoz. Lassan ültem fel, hogy még véletlenül se legyen semmi. Mikor az orvos a kezembe nyomta a poharat tele vízzel, kortyokban ittam meg.  Nem tudom mikor eset jól ennyire egy pohár víz. De az biztos, hogy nem mostanában volt...- Mikor mehetünk? -kérdeztem és vissza adtam a poharat.
-Körülbelül 5 perc és megérkeznek a papírjai és indulhatnak. -mosolygott az orvos. -Biztos jól érzi magát?
-Igen. -válaszoltam tömören.

Miután megjöttek a papírok elköszöntünk az orvostól és megindultunk a kijárathoz. Mikor megpillantottam  az ajtót nem hittem a szememnek. Fotósok és firkászok hada tolongott az épület előtt.
-Gyere mi erre megyünk.-fogta meg a felkarom Louis akin rajta volt a kapucni, szint úgy Harry-n is. Az ellenkező irányba húzott, majd egy ajtóhoz amire az volt írva "hátsó kijárat". Az ajtóban senki nem volt csak a kocsi amivel eddig jöttünk.
-Ez hogy került ide? -kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-Mikor röntgeneztek Harry ide parkolt mert sejtettük, hogy ez lesz. -vont vállat és kinyitotta a kocsi ajtót. Beültem s nyúltam volna az ajtóért, hogy bezárjam de időben kapcsoltam, hogy jobb lenne a bal kezemmel így azzal akartam volna nyúlni mikor is Louis becsapta. Egy "bocs"-ot tátogott majd bepattant a vezető ülésbe és indította a motort.

Miután a kocsi leállt a garázsban, kiszálltunk. Harry szinte azonnal eltűnt egy ajtó mögött. Hol a táskám? Merült fel bennem eme csodás kérdés így vissza hajoltam a kocsiba és kutatni kezdtem a táskám után. 
-Csak nem ezt keresed? -Louis hangja szinte a szívrohamot hozta rám. Felegyenesedtem majd felé néztem. A táskámat mint egy nő úgy tartotta és csípőre vágta az egyik kezét. -Ugye milyen jól áll nekem? Most vettem eredeti Chanel! -mondta vinnyogó hangon és pózolgatni kezdett, miközben csücsörített. Nem bírtam tovább és egy jóízű nevetésben törtem ki. Hasamat fogva próbáltam lenyugodni a már körülbelül 2 perce tartó nevetőgörcsömnek. -Jó látni, hogy végre nevetsz. -ölelt meg hirtelen Lou mire szinte hátra estem. -Na gyere menjünk be. -karolta át a vállam és vezetett el az ajtóig ahol nem rég Harry távozott. Az ajtó oda nyílt ahová a kocsi felható van csak egy kicsit arrébb. Elsétáltunk a bejárati ajtóhoz, s azt kitárva léptünk be rajta. Levettük a lábbelinket és bementünk az egyik helységbe.
-Ez itt a nappali, arra van a konyha. -mutatott a jobb oldalra. -arra pedig a hátsó udvar. Gyere. -fogta a meg kezem és húzni kezdett. Megálltunk egy ajtó előtt majd kinyitotta. -Ez itt a.... Oh helló Liam. -intett én pedig pírba borultam. Liam fél csupaszon emelgette a súlyokat, le volt izzadva mégis irtó szexi látvány volt. Úristen én most azt mondtam Liam-re hogy szexi?! -Na szóval ez itt a konditermünk. -zökkentett ki Louis. -Ide bármikor jöhetsz. -mosolygott.
-Valaki dobna egy üveg vizet?! -szólalt meg Liam. Mivel én voltam közelebb a kis hűtőszerűséghez ezért kinyitottam és kivettem egy üveg vizet belőle majd Liam-hez vittem.
-Tessék. -mosolyogtam rá, miközben megparancsoltam magamnak hogy csakis kizárólag a szemébe nézhetek!
-Köszi. Mi van a kezeddel? Meg amúgy hol voltatok? -érdeklődőt és közben lecsavarta a flakonról a kupakot.
-Semmi. -fordultam meg és ki akartam viharozni onnan. Aha, csak akartam. Liam felállt majd maga felé fordítva várta a válaszom. -Csak megzúzódott. -suttogtam. -Most voltunk az orvosnál. -néztem le a lábamra.
-Liam hagyd már! -szólt rá Louis.
-Vigyázz magadra. -puszilta meg a homlokom s hagyott elmenni. Arcom szinét valószínűleg egy paradicsom is megirigyelte volt, tette után... Louis még végig vezetett pár helységen és megmutatta az ajtókat, hogy kinek melyik a szobája. Én megkaptam az egyik vendég szobát ahol már a cuccom is hevert. Még mindig Lou oldalán mentem le a konyhába ahol leültettet az asztalhoz és elém tett egy nagy szelet pizzát.
-Jó étvágyat! - mosolyogva ült le velem szemben és ő előtte is volt egy nagy szelet pizza. Csendben megettük majd átmentünk a nappaliba ahol sajnos bátyám tv-t nézett. Leültem a lehető legmesszebb lévő fotelbe és a tv-re szegeztem a figyelmem.
-Csak nem ide találtatok? -nézett rám.
-Képzeld el, hogy igen. -szóltam vissza flegmán de tekintettemet még mindig a tv-re irányítottam.
-Mi van a kezeddel? -kérdezősködött tovább.
-Semmi közöd hozzá! -néztem rá szúrósan de csak felhúzta a szemöldökét.
-Most mi bajod van?! -kiabált. Oh elég gyorsan kihoztam a sodrából...
-Nincs hozzá közöd! -szóltam vissza mire elém jött.
-Én csak jó testvér módjára akarok veled viselkedni de így nem lehet! -kiabált továbbra is, miközben kezeivel hadonászott.
-Te ne gyere a jó testvérséggel, mert azt már jó pár éve elbuktad! -álltam fel én is.
-Nem mondod? -röhögött fel. Nem bírtam magam türtőztetni így könnyeim szabad utat jártak az arcomon.
-Képzeld Niall, hogy mondom! Nem tudom, hogy pár éve hol hagytad el az én bátyám, de hiányzik! Őt szerettem és nem ezt! -mutattam rá. -Ő tudta volna, hogy mi lett volna akkor helyes! -kikerültem és felszaladtam a szobámba. Mivel már nem volt szándékomban ma kimenni a szobából ezért, kikerestem az egyik bőröndömből egy pizsama alsót és felsőt, valamint egy bugyit, ezt követően a tusfürdőm és megindultam a fürdő felé. Lezuhanyoztam úgy, hogy vigyáztam a kötés ne legyen vizes. Megtörölköztem és indultam vissza a szobámba. Épp, hogy beléptem egy váratlan személyt láttam meg az ágyamon ülni.
-Mit akarsz? -fontam össze kezemet és összevontam a szemöldököm.
-Mit értettél azalatt, hogy aki régen voltam azt szeretted nem pedig aki most vagyok? -nézett fel rám, szeme könnyes volt. Az hiszi, hogy bejön és megtudjuk beszélni? Nem tudja, hogy ez nem úgy megy? Hogy akarna helyre hozni több évnyi elbaltázást? Ez nem olyan dolog amit csak úgy a süllyesztőbe lehet dobni egy "bocsi" szó után...
-Most ezt komolyan gondolod? -eset le az állam. Bólintott. -Niall ez nem úgy megy, hogy bejössz eljátszod itt hogy sírsz és megviselt amit mondtam! Ha valóban megviselt volna akkor régen is megviselt volna! Ne játszadozz velem, oké? Gondold át mit, hol, és mikor rontottad el! -kiabáltam és hadonásztam össze-vissza, míg végül be nem ütöttem a jobb csuklóm az íróasztalba. -Azt a kurva eget! Úúú ez fáj! -fogtam a sérült részt. A fájdalmat, mintha villámokkal szórták volna úgy hatolt bele. Az egész terület hasított, szúrt. Niall felpattanva sietett hozzám de eltaszítottam. -Majd akkor törődj velem ha rájöttél mit rontottál el mikor és hogyan! -korholtam és leültem az ágyra. A csuklóm fájdalma kezdett csillapodni, aminek kifejezetten örültem. Niall csalódottan nézett rám majd kinyitotta az ablakot. Vett magán egy kis erőfeszítést majd megjelentek a szárnyai. Csodálkozva szinte megbabonázva néztem. Kimászott az ablakba majd elrugaszkodott és kitárva szárnyait eltűnt a szemem elől. Fel álltam az ablakhoz sétáltam, miközben kezemet fogtam. Kinézetem rajta de nem láttam semmit, csak sötétséget. Szippantottam egy jó nagyot a friss levegőből, s bezártam az ablakot és vissza indultam az ágyba. Nyakig betakaróztam, oldalra fordultam, felhúztam a lábaim és próbáltam álomra szenderülni. Kis idő múlva már az álmok világát jártam.

Köszönöm! :)

Döntés

Sziasztok!
Most nem résszel jöttek hanem mással amit szeretném ha elolvasnátok!!

Úgy döntöttem a blogot egy ideig szüneteltetettem de egy idő után persze hozom a részeket! :)

A döntésem azért lett ez mivel az iskola elég sok energiámat elveszi plusz a barátaimat sem szeretném elhanyagolni, így akkor írom a részeket mikor időm és kedvem tartja, mikor látom hogy már elég rész összegyűlt akkor újra felrakosgatom és remélhetőleg akkor már többen lesztek! :)

Nos ennyi lettem volna, ha bármi érdekel titeket akkor írjatok ask.fm-en, twitteren vagy akár itt, valamint a másik blogomon is megtaláltok! :) 

A blog további részeinek közzé tételét majd még kiírom! :) 

Üdv.: Cappy